A 13. századig a Függő templom volt a kopt egyházfők székhelye. Akiknek utóda, II. Tawadrosz pápa szintén ott volt az ünnepségen, amellyel szombaton megnyitották az újjávarázsolt templomot. Amelyet egyébként az elmúlt években is lehetett látogatni, csak éppen egyes részei mindig le voltak zárva a munkálatok miatt.
Az egyiptomi miniszterelnök, Ibrahim Mahlab arról beszélt, hogy az újjáépítés 5 millió dollárba (1 milliárd 200 millió forint) került, és gyakran állították új kihívások elé a mérnököket a föld alatti vízfolyások. A legfőbb feladat az alapok megerősítése volt, de felújították a berendezést és az ikonokat is. A műemlékek minisztere pedig azt mondta az Al Arabiyának, hogy a templom fontossága miatt különösen figyeltek arra, hogy hűek legyenek az eredeti részletekhez.
A templom bizánci stílusban épült, fa tetőszerkezete Noé bárkáját mintázza. A közelében található Kairó legrégebbi mecsetje és egyik első zsinagógája is.
A kopt keresztények Egyiptom népességének tizedét alkotják. Már Mubarak elnök idején is követtek el támadásokat ellenük, gondoljunk csak a 2011 január elsejei, 21 áldozatot követelő alexandriai templomrobbantásra. Aztán az átmenet idején, majd a Muzulmán Testvériség országlása alatt ezek a támadások megszaporodtak. A keresztények jó része rokonszenvezett az iszlámista elnök, Mohamed Morszi megdöntésével: az ő tavaly nyári eltávolítása óta újabb több tucat templom lett az erőszak martalékává. A tavasszal beiktatott Abdel Fattah el-Sziszi államfő egységre szólította fel az egyiptomi muszlimokat és koptokat, és a hírek szerint jó kapcsolatban van Tawadrosz pápával.