A tiltakozók azt követelték Berlintől, hogy gyakoroljon nyomást Ankarára, hogy a török kormány hozzon létre egy biztonsági folyosót Kobanétól északra. Ezzel lehetővé válna, hogy a kurd harcosokat fegyverrel, a menekülteket pedig segélycsomagokkal lássák el. Ezzel párhuzamosan folyamatosan bírálták Recep Tayyip Erdogan államfőt: “Jelenleg Erdogan arra törekszik, hogy az Iszlám Állam segítségével zúzza porrá a kurdokat.” Továbbá követelték Abdullah Öcalan, a letartóztatott kurd vezető szabadon bocsátását is.
A németországi kurdok egyesülete adatai szerint jelenleg több mint egymillió kurd él a nyugat-európai országban, s a kontinensen ez a legnagyobb kurd közösség. Emiatt korántsem maradnak következmények nélkül a Közel-Keleten zajló események, különösen Kobáne ostroma. A múlt héten Hamburg és Celle városokban tartottak hasonló felvonulásokat a Németországban élő kurdok. Azonban mindkétszer több tucat súlyos sebesültet követelő összecsapásba torkollattak a tüntetések, amelyeken a kurdok – Cellében a jezidik – és a „kalifátust” támogató szalafisták késekkel, vasrudakkal, táblákkal rontottak egymásnak. A düsseldorfi megmozdulásnál szerencsére nem került sor ilyen incidensre.
Ugyanakkor Törökországban nem akarnak csitulni az indulatok, ezen a héten szinte az egész országban egymást követték az ankarai kormány elleni tüntetések. A kurdbarát tiltakozásokban legkevesebb harmincegyen vesztették életüket.
Ankara egyre jobban aggódik a tüntetések miatt, mivel ezek azzal fenyegetnek, hogy összeomlik a kurd-török különbéke és PKK (Kurd Munkáspárt) ismét fegyvert fog a kormány ellen. „Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet fegyveresei által fenyegetett, a török-szíriai határon fekvő Kobané körül válsághelyzet ürügyén a törökországi békét, stabilitást és testvériességet támadják meg.” – jelentette ki Erdogan, aki szerint a Kobánénál harcoló kurdok törökországi támogatói ki akarják siklatni a kurd kisebbség és a török kormány között zajló békefolyamatot. Azonban azt még hozzátette, hogy a kurdbarát tüntetések ellenére az “utolsó leheletéig” ki fog tartani a kurd lázadókkal való békefolyamat mellett
A PKK azt rótta fel Ankarának, hogy titokban a szunnita szélsőségeseket támogatja, és a fegyveres felkelés kiújulásával fenyegetőzött. “Figyelmeztettük Törökországot. Ha továbbra is így járnak el, akkor a gerillák újrakezdik a háborút a nép védelme érdekében.” – mondta Cemil Bayik, a PKK magas rangú vezetője. Bayik korábban a Die Presse című osztrák lapnak adott interjúban úgy nyilatkozott, Törökországban nincs többé békefolyamat. Úgy vélte, Ankara “eszközként” használja az Iszlám Államot a szíriai kurdok ellen.
A düsseldorfi tüntetésről készült képgaléria (Forrás: Spiegel):
[widgetkit id=46]