Fejlesztésekkel csitítanák a lázongást

Nigériában a megbékélést az észak-keleti régió felkarolásán keresztül akarják elérni, így  a szövetségi állam kormányzásába is nagyobb súllyal vonják be a térség hagyományos vezetését. A gazdasági kiegyenlítődés érdekében az agrárium több támogatást fog kapni.

A gazdaság mielőbbi újjáélesztésének tervével bíztatta észak-kelet Nigéria tartományait egy ott tartott csúcstalálkozón a szövetségi állam elnöke, Goodluck Jonathan, aki az ország társadalmi-gazdasági fejlődésének felgyorsításáról beszélt hallgatóságának. A politikus kiemelte, működő partnerség szükséges a szövetségi, állami és helyi kormányok között, de bevonják mindebbe a régió hagyományos vezetőit is. Arról kezdeményezett konzultációt az elnök, hogy kialakuljon közös jövőkép, működőképes stratégia és valamennyi érdekelt fél vállaljon felelősséget a régió gazdasági újjáéledése érdekében. (A közelmúltban ebben az országrészben fegyveres konfliktus volt, az államfői indítványok a felek megbékélése jegyében hangzottak el.)  Goodluck Jonathan visszautalt korábbi megállapítására, miszerint a szegénység és a gazdasági elmaradottság volt a melegágya az észak-keleti felkelésnek, terrorista tevékenységnek. De egy percig sem tagadták, hogy a régiónak meg kell kapnia minden lehetséges támogatást, hogy hasonló ütemben javuljanak az ott élő emberek életkörülményei, mint az ország más részein. Az észak-keleti régiónak hatalmas mezőgazdasági potenciálja van, nyereségesen termelhető a gyapot, a földimogyoró, a gumiarábikum, a tea, a kávé, az olajpálma, a kakaó. Ehhez igyekszik a központi kormányzat bátorítást és támogatás adni.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez