Az AP szerint ma kezdték meg a terrorellenes ügyészek az előzetes nyomozást a francia Riviéráról egyik napról a másikra eltűnt család ügyében. Az Europe 1 francia rádió úgy tudja, hogy egy nagymamáról, három gyermekéről, azok házastársairól és gyermeikeiről van szó, a legfiatalabb közülük 6 hónapos. A felnőttek mind áttértek az iszlámra.
A rádió szerint mindannyian Szíriába mentek, Törökországon keresztül.
Franciaországból a hatóságok szerint körülbelül ezren utaztak Szíriába és Irakba csak az idén, hogy csatlakozzanak a szélsőséges csoportokhoz, és közülük úgy 350-en harcolnak most is ott. A többiek vagy úton vannak, vagy elhagyták a csatateret, vagy életüket vesztették.
Franciaország volt az első állam, amely csatlakozott az ISIS elleni amerikai légicsapásokhoz, és azóta fokozott erővel igyekszik kiszűrni még hazai földön a Közel-Keletre tartó potenciális dzsihádistákat. A párizsi parlamentben most vitáznak arról, hogy milyen új eszközöket adjanak a hatóságok kezébe, beleértve a gyanús polgárok útlevelének elkobzását.