A Közel-Kelet egyik legnagyobb duzzasztógátját kezdték el építeni Libanonban

A libanoni kormány 2012-ben hirdette meg a legújabb vízügyi stratégiáját, amely értelmében szeretnék biztonságosabbá tenni az ország vízellátását és újabb gátat terveznek építeni. A legújabb gátépítési projektjükhöz a Világbank ad hitelt.

„A Világbank támogatja a bejrúti kormány által meghirdetett projektet, amelynek megvalósítása kilenc évig fog tartani és több mint másfél millió ember fogja élvezni annak gyümölcsét, Bejrúttól egészen a hegyvidéki Libanonig.” – jelentette ki a libanoni Daily Starnak Ferid Belhaj, a pénzügyi szervezet közel-keleti részlegének elnöke. A Világbank 474 millió dollárnyi kölcsönt nyújtott Libanonnak, hogy meg tudja építeni a gátat. Ezzel párhuzamosan az Iszlám Fejlesztési Bank (IDB) pedig 130 millió dollárnyi hitelt ígért a kormánynak. Bejrút csupán 15 millió dollárt fektet bele a gátépítésbe.

A közép-libanoni Bisri mellett fogják megépíteni a 73 méter magas duzzasztógátat, amelynek 125 millió köbméternyi tárolási kapacitása lesz. Ez lesz a cédrusok országának második legnagyobb gátja, Karoun után. Az építés hét évig fog tartani, de az üzembe helyezés és a gát környezeti hatásainak vizsgálata még két évig fog tartani. A Bisritől egy föld alatti csatorna fogja elvezetni a vizet egészen Bejrútig. 

A Világbank szerint a libanoni kormány minél előbb alá fogja írni az erről szóló kölcsönt, mivel számukra kiemelt fontosságú a gát megépítése. A projekt azon ritka dolgok egyike, amikor az összes libanoni politikai párt és oldal egyetért valamiben és teljesen mértékben támogatják azt.  A vízbiztonság ugyanis 2012 óta kiemelt stratégiává vált Libanonban. A duzzasztó gát megépítésével legalább 1,6 millió libanoni embernek lesz tisztább vize, miközben kevesebbet fog kelleni fizetni a vízért: Libanonban ugyanis egy család havi jövedelmének legalább 15 százaléka megy el csak az ivóvízre és a fürdővízre.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez