Tegnap a török kormány elrendelte, hogy minden diák számára tilos a piercing, a tetoválás és a smink. A tetoválások különösen népszerűek a török városi fiatalság körében, miközben az elmúlt pár évben kezdett elterjedni a piercing viselése is. Csakhogy ennél többet is megtilt az új rendelet: a diákok arcának látszódnia kell, azt nem takarhatják el, nem viselhetnek olyan sálat, sapkát, kendőt vagy táskát, amin politikai szimbólumok láthatóak, nem festhetik a hajukat és nem növeszthetnek bajuszt, vagy szakállat.
Ezenfelül egy korábbi ígéretükhöz híven engedélyezték a fejkendő viselését az általános iskolákban is. „Célunk egy vallásos és hagyományokhoz hű fiatal generáció felnevelése.”– ezt többek közt maga a török elnök, Recep Tayyip Erdogan mondta. Ahmet Davutoglu miniszterelnök szintén csatlakozott az államfő elképzeléseihez, szerinte a döntés szabadsága, hogy valaki visel-e kendőt, vagy sem, a „török demokrácia igazi fokmérője”. Törökországban elterjedt történet, miszerint Recep Tayyip Erdogan török államfő viszolyog a tetoválásoktól és ezt egyszer meg is jegyezte egy Berk Yildiz nevű fiatal focistának, hogy miért visel tetoválást a karján: „Mi ez tetoválás? Miért bántod a testedet? Ne kövesd a külföldieket, mert ezt akár bőrrákot is okozhat.”
„Talán le fogják nyúzni az illetőt, ha tetoválás van rajta?” – kérdezte Veli Demir, az Egitim nevű oktatási szervezet elnöke. Szerinte ez a döntés teljesen értelmetlen és meggondolatlan, s nagyon nehezen fog lehetni ezt megvalósítani. Mások ugyanakkor védelmükbe vették az új rendeletet. “Ebben igaza van az AKP-nak (Igazság és Fejlődés Pártja). A fiatalok között már verseny alakult ki a minél több tetoválásért és bizony sokan ebből presztízskérdést csináltak. Van olyan osztály, ahol azokat közösítik ki, akiknek nincs tetoválásuk.” – jelentette ki Ismail Koncuk, egy másik oktatási szervezet elnöke, aki szerint azokkal nem tesznek semmit, akiknek van tetoválásuk, de megakadályozzák, hogy újabbakat szerezzenek.