Szaúd-Arábia felújítja az Al- Azhar mecsetet Kairóban

Szaúd-Arábia vállalta, hogy ő állja a kairói Al-Azhar mecset felújítását: ezzel ismeri el az intézmény útmutató szerepét a mértékletes iszlám világában – közölte az egyiptomi elnöki hivatal.

A bejelentést azután tették, hogy Abdel Fattah el-Sziszi elnök a szaúdi hírszerzés vezetőjével tárgyalt a Washington vezetésével épülő ISIS-ellenes koalícióról.

Az államfő szerint a vallási szélsőségek terjedése felértékeli az Al-Azhar fontosságát, azt, hogy a szunnita világ szellemi központjaként az iszlám toleráns értékeit terjeszti szerte a világon. Ezt ismerte el Abdullah király is, amikor a nagyvonalú vállalást tette. Az ezeréves mecset és egyetem több mint egy hektáron, vagyis 10 ezer négyzetméteren fekszik a kairói iszlám óváros szívében, és felügyeli azoknak a vallási szemináriumoknak a hálózatát, amelyek a szunnita iszlám legrangosabb iskoláját adják.

Vezető imámja, Ahmed Al-Tajeb sejk elítélte az ISIS fegyvereseinek tevékenységét, azt mondta: olyan bűnözők, akik rengeteget ártottak a muszlimok megítélésének. A múlt héten, kairói látogatásán az amerikai külügyminiszter, John Kerry is méltatta az Al-Azhar harcát az ISIS szélsőséges ideológiája ellen.

Kairó és Rijád egyaránt részt vesz abban a regionális koalícióban, amelyet Kerry hozott tető alá közel-keleti körútján.

Arról, hogy mikor kezdődik, meddig tart és mennyibe kerül majd a mecset felújítása, az AFP hírügynökség szerint csak ezután kezdődnek majd a számítások.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez