A legutóbbi tárgy, ami a múlt héten a vízbe került, egy életnagyságú elefánt. Mielőtt engedélyt kapott, az i-Dive Tribe nevű csoport hatástanulmányt végzett. Aminek a vége az lett, hogy megállapították: a hatalmas fémszerkezet rozsdásodása arra készteti majd a korallokat, hogy megtelepedjenek és új kolóniát hozzanak létre rajta. Egy mesterséges korallzátonyt.
A Tribe Víz Alatti Múzeum Korallzátony Megőrzési projektben mérnökök, tervezők, búvárok és művészek vesznek részt. Azon dolgoznak, hogy minden mérgező anyagot eltávolítsanak a vízből, és környezetbarát szobrokat telepítsenek a helyükre. A 800 kilós elefánt már a harmadik korallcsalogató műalkotás. Hamed Mohamed képzőművész és asszisztense, Ahmed Hany készítette el, régi tévé-készülekek, biciklikerekek és sisák, vízi pipák alkatrészeiből.
Az első két szobor, ókori egyiptomi istenek szobra, Hóruszé és Besszé, a boldogság istenéé már korábban a vízbe került, 14, illetve 16 méter mélyen. A szállításban búvárközpontok és beduin közösségek is részt vettek az i-Dive Tribe 50 tagja mellett.
Az első két szobrot már birtokba is vették a korallok.