November elején kezdett áradni a Komadougou folyó, de csak mostanra tudta felmérni a valós helyzetet az OCHA, az ENSZ humanitárius segélyügynöksége. Az összegzés szerint húsz település van víz alatt, 2200 lakóház vált használhatatlanná, 15 ezer ember vesztette el otthonát. A víz elárasztotta termőföldeket is és a szomszédos Nigériába vezető utakat. Emiatt az egekbe szökött a Nigériából érkező áruk ára. És a veszély nem csökken, sőt a folyó továbbra is árad, a vízszint emelkedik, az OCHA szerint újabb húsz település kerülhet veszélybe. A helyzetet súlyosbítja, hogy ebben a régióban jelenleg nigériai menekültek ezrei is élnek. Ők a hadsereg és az iszlamista milíciák közötti háború elől menekültek Nigerbe. A források szűkösek, nincs kapacitás a valóban profi árvízvédelmi tevékenységre. 2012-ben ebben a régióban először szárazság pusztított, majd hirtelen a mostanihoz hasonló áradás jött, amit aztán éhínség követett. Ez a veszély most is fennáll. Nigéria már szállított kb. száz tonnányi élelmiszert az árvíz sújtotta nigeri területekre, de ennél bőkezűbb és összehangoltabb nemzetközi segítségre lenne szükség az ENSZ helyzetértékelése szerint.