A kairói bíróság hét gyermek bántalmazásában és életének veszélyeztetésében találta bűnösnek a férfit. A rá kirótt büntetés harmadik évét, a börtönt felfüggeszti, ha az azóta leváltott igazgató kifizeti az ezer egyiptomi fontos (34 ezer forint) óvadékot.
A gyerekek azt mondták: akkor verte őket, ha engedély nélkül kapcsolták be a televíziót vagy nyúltak bele a hűtőbe. A biztonsági erők egyik magasrangú tisztje arról számolt be a tévében, hogy Othman a kihallgatáson is védte a maga “igazát”. Arról beszélt, hogy meg akarta tanítani a gyerekeknek, milyen veszélyes dolog elktromos berendezésekkel játszani. Valójában csak az életüket féltette.
Az ex-igazgató felesége korábban azt mondta az al Ahramnak: azért tette ki a videót, mert már nem bírta tovább nézni, miket művel a férje. Aki egyébként őt is, meg a saját gyermekeit is rendszeresen verte.