Gyerekekre adnak robbanóövet

Az “Iszlám Állam” harcosai gyerekek százait ölték meg Irakban, gyorsított kivégzésekben vagy azzal, hogy öngyilkos merénylőnek használták őket – mondta az ENSZ háborús konfliktusokba keveredett gyerekekkel foglalkozó főbiztosa. A világszervezet több szakosított szervezete is összegzi most az IS rémtetteit arra a szeptember 25-i csúcstalálkozóra, amelynek házigazdája az amerikai elnök, témája pedig az iraki és szíriai helyzet lesz, pontosabban az, hogy a külföldi dzsihád-harcosok hogyan öntenek olajat az ottani konfliktusokra és miképp lehetne őket megállítani.

Leila Zerrougui főbiztos arról beszélt az ENSZ Biztonsági Tanácsában, hogy az év eleje óta körülbelül 700 gyereket öltek meg vagy csonkítottak meg Irakban. Az “Iszlám Állam” harcosai 13 éves fiúkat is toboroznak fegyverhordásra, stratégiai pontok őrzésére és civilek őrizetbe vételére. “Más gyerekeket öngyilkos merénylőknek használnak” – mondta.

De a kormányerők is használnak gyerekeket a dzsihádisták elleni harcban, és “sok gyerek”, akiket a kormány vett őrizetbe, tűnt el akkor, amikor fegyveres csoportok támadtak júliusban börtönökre – idézi a főbiztost az AFP.

A minap az ENSZ másik főbiztosa, az emberi jogi beszélt arról Genfben, hogy az IS harcosai vérdonorként vagy élő pajzsként vetik be a gyerekeket.

Az ENSZ szeptember 25-én tart csúcstalálkozót a témáról, Barack Obama vezetésével. A Biztonsági Tanács a múlt hónapban fogadott el határozatot arról, hogy el kell vágni az iszlámisták pénzügyi támogatásának az útvonalát épp úgy, mint a külföldi harcosokét. Egyben arra is figyelmeztetett, hogy amit az IS folytat Irakban és Szíriában, az emberiesség elleni bűntett lehet.

A testület tegnap a gyerekkatonák ügyét vitatta meg, tekintettel Irakon és Szírián kívül Líbiára, Afganisztánra, a Közép-Afrikai Köztársaságra, Malira és Dél-Szudánra is. Ezek mindegyikében toboroznak gyerekeket katonának. Közép-Afrikában például körülbelül 8 ezer gyerek harcol különböző fegyveres csoportokban – mondta az ENSZ békefenntartóinak parancsnoka. A világszervezet az év elején indított kampányt “Gyerekek, nem katonák” címmel, annak érdekében, hogy 2016 végére kormányerőkben sehol se harcoljanak gyerekek. Az UNESCO jószolgálati nagykövete, Forest Whitaker amerikai színész, aki Dél-Szudánban működtet ilyen jellegű alapítványt, azt mondja: “Milyen magányosnak érezhetik magukat ezek a gyerekek, amikor olyan világba térnek vissza a csatatérről, amelyre rá sem ismernek már. Ha nem vagyunk ott, hogy tárt karokkal, otthonokkal, iskolákkal várjuk őket, akkor az ő háborújuknak soha nem lesz vége. És a miénknek sem.”

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez