A követelésekről a hadsereg főparancsnoka, Mosese Tikoitoga számolt be. Azt mondja, a lázadók azt akarják, hogy az ENSZ vegye le a Nuszra Frontot a terrorszervezetek listájáról. Ezen kívül humanitárius segélyt is kérnek egy Damaszkusz melletti kisvárosnak, amely a fő bázisuk, és kompenzációt követelnek három, az elmúlt napokban megsebesült harcosuknak.
“Ezek a hivatalos követelések, amiket az ENSZ-szel közöltek a fiaink elengedése fejében” – közölte újságírókkal a főparancsnok. A fidzsi média szerint a túszejtők ezen túl még egy Pakisztánban 2005-ben őrizetbe vett, és most Szíriában fogva tartott al Kaida vezető, Abu Musszab al-Szuri, vagy más néven Musztafa Szetmariam Naszar elengedését is követelik – írja az AFP.
A 45, fidzsi szigetekről érkezett ENSZ békefenntartót a múlt szerdán hurcolták el a lázadók, amikor megrohamozták az egyetlen határátkelőt Szíriából az Izrael által megszállt Golán fennsíkra. A katonák nevét most hozták nyilvánosságra Fidzsi fővárosában, Suva-ban, ahol a kormány válságközpontot állított fel a hozzátartozóknak.
Időközben egy ENSZ-tárgyalócsoport érkezett New Yorkból a Golán-fennsíkra, hogy ő folytassa az alkudozást a túsztartókkal. “Sajnos, nekünk nem sikerült haladást elérnünk, a katonáink ismeretlen helyen vannak, a lázadók nem árulják el, hogy hol tartják fogva őket” – mondta Tikoitoga. “De továbbra is azt bizonygatják, hogy jól bánnak velük, jól táplálják őket és vigyáznak a biztonságukra, elvitték őket a harci területekről.”
Amikor a fidzsi katonák a lázadók fogságába estek, 72 fülöp-szigeteki békefenntartót is bekerítettek a militánsok, de ők nem adták meg magukat, és végül sikerült elmenekülniük. A kéksapkások abban az UNDOF nevű ENSZ-erőben szolgálnak, amelyik 1974 óta ellenőrzi a tűszünet betartását Szíria és Izrael között. A Golánt az 1967-es háborúban foglalta el Szíriától Izrael, és az 1973-as Jom kippuri háborúban meg is tartotta. Később, 1981-ben bekebelezte, de Szíria mindmáig visszaköveteli a területet.