Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának 64 éves történetében a mostani, szíriai a legnagyobb szükséghelyzet, most teszik a legnagyobb erőfeszítéseket – mondta Antonio Guterres. Az al Dzsazíra tudósítója a libanoni Bekaa völgy egyik menekülttáborából arról számolt be, hogy a menekültek abban bíztak: néhány hónapon belül megoldódik a helyzet, de ennek pont az ellenkezője történik: egyre jobban tombolnak a harcok hazájukban. Összesen 6 és fél millió szíriai vált földönfutóvá, körülbelül a felük az országon belül, és ez a szám Szíria háború előtti, 23 milliós lakosságának a harmadát teszi ki. Több mint a felük gyerek. Vannak városok, amelyeket fegyveres erők vesznek körül már hónapok óta, az emberek éheznek és gyakran vannak a tűzvonalban.
A szíriai menekültek nagy része a környező országokban várja a polgárháború végét. Libanonban 1 millió 140 ezren, Jordániában 608 ezren, Törökországban 815 ezren. És egyrer többen jönnek, ezzel párhuzamosan pedig nő a befogadó országokra nehezedő teher is. A menekültek körülbelül 40 százaléka nyomorúságos körülmények között él. Sok család érkezett a szomszédos országokba sokkos állapotban, kimerülve, rettegve, mindenféle tartalék nélkül.
A Menekültügyi Főbiztosság különösen aggódik azok miatt a szíriai menekültek miatt, akik az iraki Obaidi táborban rekedtek, ahonnét az ISIS elűzte a nemzetközi segélymunkásokat és elfoglalta a raktáraikat. David Miliband volt brit külügyminiszter, aki most az International Rescue Committee nevű, new yorki székhelyű humanitárius szervezetet irányítja azt mondta: a 3 millió szíriai menekült 3 millió vádirat a kormány brutalitása, az ellenzék durva erőszakossága és a nemzetközi közösség kudarca ellen. Az alábbi fotókon néhány menekült látható. Arcok a számok mögött.
Szíriai nő vigyáz alvó gyermekeire a Hamra utcában, Bejrútban. (AFP)
Menekült gyerekek műanyag palackokat gyűjtenek a dél-libanoni Szidonban. (Reuters)
Szíriai menekült gyerekek pénzt kéregetnek a libanoni fővárosban. (AFP)
Szíriai menekült koldul Bejrútban. (AFP)
Kislányok forralnak vizet a Zatari menekülttáborban, Jordániában.