Magyar vagy csehszlovák vadászgéppel zuhant le a jemeni pilóta?

A hidegháború alatt a szocialista országok – Moszkva engedélyével – gyakran szállítottak fegyvereket és lőszereket a velük szövetséges államoknak és hadseregeknek. A Varsói Szerződés felbomlása után azonban már nem érkezett több fegyver, s a megmaradt hadieszközök fejlesztése a helyi vezetésre maradt, ám ezt sokszor nem hajtották végre. Tegnap egy jemeni gép zuhant le, azonban az még egyelőre vita tárgya, hogy magyarországi vagy az egykori csehszlovákiai fegyvergyárakból származik-e a gép. 

Szerdán esete egy L-39-es gép lezuhant a jemeni Taizz kormányzóságban, a pilóta azonnal meghalt. Azt egyelőre nem tudni, hogy lelőtték-e vagy meghibásodott a repülőgép. A szemtanúk hatalmas robbanásról számoltak be, miután a gép lezuhant és darabjaira tört, még a pilóta személyazonosságát sem tudták ellenőrzi, annyira összeégett. 

A kínai hírügynökség szerint a Jemenben lezuhant Aero L-39-es vadászgépet Magyarországon gyártották. Ugyanakkor ezt a repülőgépet Csehországban az Aero Vodochody vállalat állította elő. A gépet leginkább kiképzési és gyakorlatozási célokra használták a hidegháború idején és a csehszlovák fegyvergyárak több tucat példányt exportáltak a harmadik világba, főleg a közel-keleti országokba. 

Ennek azonban egy felfegyverzett harci változata zuhant le, amelyet – a rendelkezésre álló információk szerint – Magyarország nem gyártott és nem is exportált az arab országokba. Az Aero L-39 az 1970-es évek elejétől az L–29 Delfínt váltotta le, és a Varsói Szerződés alapvető kiképző repülőgépévé vált. Továbbfejlesztett változata az L–59 Super Albatros, majd az ezt követő L–159 ALCA.

Mivel az 1980-as évekbn Dél-Jemenben a helyi arab vezetés az ún. „tudományos szocializmussal” próbálkozott, ezért szoros kapcsolatokat épített ki a keleti blokk országaival. Elsősorban Csehszlovákiától kapott fegyvereket az arab ország, valamint katonai szakértők, mérnökök és oktatók vették részt az ország modernizációjában. 1985-ben például Prága 3,8 millió dollár értékben szállított fegyvereket Ádennek, mintegy 30 000 kézigránátot, 15000 különböző aknát, 7000 géppisztolyt, s alkatrészeket a katonai járművekhez és repülőgépekhez. Ez idő tájt érkeztek meg a csehszlovák L-39-ek is.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez