A szüleitől utazott hazafelé a 25 éves telepes férfi, 24 éves feleségével és egy éves kislányukkal. Röviddel éjfél után egy ciszjordániai arab faluban, Beit Umarban helyiek kövekkel szórták meg a kocsijukat. Egy dinnye nagyságú darab áttörte a szélvédőt, és eltalálta a sofőrülésben a férfit. Mint később kiderült, annyira, hogy eltört a koponyája, az állkapcsa és a szemgödör alatti csont, és belső vérzéseket is szenvedett. A továbbiakat a feleség, Hadassah Sharchaton mesélte el a Yedioth Ahronoth című lapnak.
“Hirtelen egy robbanást hallottam, és elborított bennünket az üvegtörmelék. A kocsi repülni kezdett, én meg üvöltöttem, mint az őrült, amíg az autó meg nem állt a feje tetején. Aztán elhallgattam. A baba, Nitzan is sírt egy kicsit, aztán ő is csendben maradt. Kérdeztem a férjemet, jól van-e, mi van a kicsivel, de nem jött válasz.”
A család beszorult a kocsiba, és a nő látta, hogy palesztin járókelők szaladnak feléjük. Megijedt, de azt mondták neki: ne féljen, segíteni akarnak. Kérte, hogy vegyék ki a gyereket a hátsó ülésből, és nővér lévén elmagyarázta, hogyan tudják kiszabadítani a kicsi kezét a biztonsági övből anélkül, hogy baja esnék. “A férjemhez beszéltem, hogy ébren tartsam. Egyre többen és többen jöttek oda a kocsihoz, és kérdezték, hogy mire van szükségünk. Egyikük Nitzant tartotta a karjában, és a kislánynak ez nagyon tetszett. Különbséget tudok tenni terroristák és emberek között. Akik körbevettek bennünket, emberek voltak.”
Később az izraeli védelmi erők mentője érkezett a helyszínre, és kórházba vitte a családot. A férfi még súlyos állapotban van, egyelőre nem tudják, szenvedett-e maradandó sérülést. Az édesapja szerint ami történt, az szándékos gyilkossági kísérlet volt.