A Hamasz azt közölte, hogy a kivégzéseket az Ellenállás hajtotta végre, ami alapján a BBC szerint feltételezhető, hogy más fegyveres palesztin frakciók is részt vettek bennük. Az első 11 embert egy elhagyatott rendőrörsön lőtték le, a többi héttel szemtanúk szerint Gáza központjában, az Al-Umari mecsetnél végeztek Hamasz-egyenruhás fegyveresek. Ez utóbbi volt az első nyilvános kivégzés a Gázai övezetben a kilencvenes évek óta. A lefedett fejű és hátrakötött kezű áldozatokat a pénteki ima résztvevőinek szeme láttára lőtték agyon.
Az első 11 ember kivégzése után a Hamasz közölte: hamarosan másokra is ez a büntetés vár”. Hozzátette: “a jelenlegi helyzet kényszerített bennünket a döntésre”, vagyis a három Hamasz-vezető meggyilkolása.
A nyilvános kivégzés helyszínén cédulát hagytak. “Ellátták az ellenséget információval arról, hol vannak a harcosaink, az ellenállás alagútjai, a bombáink, a harcosok házai és a rakétáink, és a megszállók ezeket a helyeket bombázták, több harcosunkat megölve… Ezért a forradalmi igazságszolgáltatás teljesedett be rajtuk.”
Az éjszakai izraeli légicsapásokban még két palesztin halt meg, és az éjjel Izraelre is lőttek ki rakétákat Gázából.
Az ellenségeskedés kedden újult ki, aláásva a kairói erőfeszítéseket egy tartós tűzszünet tető alá hozására. A Hamasz az egyiptomi fővárosban a gázai gazdasági blokád feloldásához kötötte az egyezséget, míg Izrael ahhoz, hogy “teljes” biztonságban legyen, a Hamasz és más gázai csoportok lefegyverzésével.