A (majdnem) megtámadott arab-zsidó esküvő

A frigy vasárnap köttetett meg Jaffában, Tel Avivban. A menyasszony zsidó, a vőlegény palesztin, az esküvőt megrohanó 200 tüntető pedig szélsőjobbos izraeli volt.

Hogy balhé lesz, azt előre lehetett tudni: a párt már a házasságkötés előtt megfenyegették. Azzal, hogy az esküvőjüket tönkreteszik. A rendőrség engedélyt adott a tüntetésre, hiába kérte ennek az ellenkezőjére az ifjú pár ügyvédje. A bíró úgy rendelkezett, hogy csak “távol” (200 méterre) tartja az eseménytől a tüntetőket. Akik egyébként egy asszimilációellenes szervezet tagjai.

A fiatalok azt mondják: sok támogató hívást is kaptak, araboktól és zsidóktól egyaránt. A szomszédok pedig megígérték, hogy megvédik őket. Végül a rendőröknek kellett ezt megtenniük. Élőláncot vontak a házasságkötés helyszíne köré.

A tüntetők, a Lehava nevű csoport tagjai azt mondják: vallási meggyőződésből ellenzik a vegyes házasságot. Több párt megfenyegettek már korábban is, de mindezideig csak ritkán vetemedtek arra, hogy magán az esküvőn tiltakozzanak. A mostani esetben a menyasszony, a 23 éves Maral Malka volt zsidó, de áttért az iszlámra, hogy hozzámehessen 26 éves szerelméhez, a muszlim Mahmoud Mansourhoz.

A fekete ruhába öltözött tüntetők Malkát szidták, szerintük  “elárulta a zsidó államot”, amikor áttért az iszlámra. Jelszavakat is kiabáltak, például azt, hogy “Halál az arabokra”. Aztán dalt énekeltek arról, hogy “leéghet a falud”. Szemben velük néhány tucat izraeli tartott ellentüntetést, virágokkal, léggömbökkel, és “A szerelem mindent legyőz” felirattal.

Az izraeli államfő, Reuven Rivlin, aki a múlt hónapban lépett Simon Peresz helyére, a Facebookon ítélte el a szélsőjobbos tüntetést. Amely szerinte felháborító és aggasztó. Aláássa az együttélést Izraelben.

Az esküvő “meglepetés-vendége” volt az izraeli egészségügyi miniszter, Yael German. Aki az újságíróknak azt mondta: az esküvőben is, meg a tüntetésben is a demokrácia kifejeződését látja.

manszurházajaffa

A palesztinok az ötödét adják Izrael lakosságának. Az izraeli zsidó vallási hatóságok ellenzik a vegyes házasságokat, attól tartanak, hogy azok a zsidók számarányának csökkenéséhez vezethetnek – írja a Reuters. A legtöbb fiatal, aki más vallásúval köt házasságot, külföldre utazik ezért.

A menyasszony édesapja, Yoram Malka egyébként azt mondta az izraeli tévében, hogy ellenezte az esküvőt, amely szerinte “nagyon szomorú esemény”. Ő maga meg dühös, amiért a lánya muszlim lett. Újdonsült vejéről pedig azt közölte: az a baja vele, hogy arab.

 

(Visited 2 times, 1 visits today)

1 hozzászólás ehhez a cikkhez

  1. Bebtó Zoltán

    Netanyahu felesége is arab vagyis szemita

    Válasz

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez