Muszlim iskolai egyenruhát dobtak piacra Londonban

A John Lewis brit áruházlánc új iskolai egyenruhákkal várja a szeptembert. Fejet és mellett takaró kendőt kínál serdülő vagy annál idősebb muszlim lányoknak. Eddig két iskolával van szerződése.

Először lehet ilyesmit kapni Angliában. Egyelőre két városban, Londonban és Liverpoolban – írja a Daily Mail. Ezek egyike muszlim lányokat oktat, míg a másik minden vallásból fogad be gyerekeket.

A hidzsábot azok a muszlim nők hordják, akik nem akarják megmutatni a bájaikat, beleértve a hajukat is a legszűkebb családon kívül álló férfiaknak. Nagy-Britanniában, ahol sok muszlim él, régóta folyik a vita arról, hogy helyes-e, ha a “rendes” iskolai egyenruha helyett vallási öltözéket öltenek a diákok az állami iskolákban.

A John Lewis az egyik legnagyobb ruházati áruházként csattanós választ adott erre: iskolai egyenruha részlegében kezdte el forgalmazni a hidzsábot, a blézerek, blúzok, kockás szoknyák mellett.

Szerződést is kötött már a London észak-nyugati részén fekvő Islamia Lányiskolával, amelyet 1983-ban Yusuf Islam alapított. Vagyis, ahogy tán többen ismerik, Cat Stevens, az énekes, aki 1977-ben vette fel az iszlám nevet, amikor vallást váltott.

Egy fehér, hajat-mellkast eltakaró ruhadarab 9 fontba kerül, vagyis 3500 forintba. A kékeszöld blézerért az iskola címerével 65 fontot, 25 ezer forintot kérnek, míg a bokáig érő szürke szoknya 40 fontba, 15 ezer forintba kerül. A másik megrendelő a liverpooli Belvedere Akadémia, az ottani diákoknak csak egy részét kitevő muszlim lányok 6 fontért juthatnak fekete vagy kék kendőhöz, a hagyományos, 40 fontos egyenruha mellé.

catstevenssuli

Az áruházláncnál azt mondják: ők csak válaszolnak a keresletre. 350 iskolának árulnak egyenruhákat, és mindig az iskolák mondják meg, hogy mit kérnek.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez