A novemberben megválasztott új indonéz államfő egyik első lépése volt, hogy felemelte az üzemanyagok árát. Méghozzá 30 százalékkal. Gazdasági elemzők szerint ez elkerülhetetlen volt, mert az üzemanyagok szubvencióját már nem bírta a költségvetés, és Indonéziában volt az egyik legalacsonyabb benzinár – ázsiai viszonylatban. Joko Widodo ugyanakkor a szegénység elleni küzdelem meghirdetésével nyerte el a választók többségének bizalmát. Várható volt, hogy a szakszervezetek reagálnak. Kétnapos tiltakozó akciót hirdettek meg, a fő esemény a dzsakartai tüntetés volt az elnöki palota előtt.
A rendőrség szerint kb. ötezren vonultak fel, a vidéki városokban sokkal kisebb létszámú demonstrációk voltak. Vagyis azért nem tűnik elemi erejűnek az elégedetlenség. Indonéziát sajátos kettősség jellemzi: egyrészt jók a globális növekedési adatok, immár évek óta. Ugyanakkor a fejlődés gyümölcseit csak viszonylag kevesen élvezik. A 250 milliós össznépességből száz millióan még mindig kevesebb, mint napi két dollárból élnek. E háttér előtt szinte „privilegizált” helyzetben van az az alkalmazott, aki a hivatalos minimálbérért, vagyis havi 200 dollárért dolgozik. A tüntetők egyébként a minimálbér emelését is követelték. Nincs tehát könnyű helyzetben az új elnök: ügyelnie kell az államháztartási egyensúlyra, viszont választási ígéreteiből is valamit valóra kellene váltani. És közben megőrizni a viszonylagos politikai stabilitást, ami a további növekedés egyik alapfeltétele. (Fotó:AFP)