Tokió kormányzója bírálja a NOB tervét

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság Agenda 2020 nevű programjának alapján bizonyos versenyek, illetve akár teljes sportágak oszthatók el különböző helyszínek között, több esetben a rendező országon kívülre is. Japán nem kíván közösködni.

 

 

 

A reformok természetesen sok lehetőséget teremtenek például olyan világvárosok számára, amelyek eddig nem rendezhettek olimpiát. Az olimpiai rendezvények megosztása a költségek hatékonyabb elosztását is eredményezi.

Tokió kormányzója, Joicsi Maszuzoe a hét elején bírálta azt a NOB javaslatot, hogy esetleg a 2018-as dél-koreai téli olimpia és a 2020-as tokiói olimpia versenyeit is feloszthatnák a két ország között. Maszuzoe újságoknak azt mondta: „Ez akkor lenne hasznos, ha a kétoldalú kapcsolatokat segítené elő, de a két országot egy óceán választja el.” Arra a kérdésre, hogy esetleg a dél-koreai téli olimpia egyes versenyeit Naganoban rendeznék, azt válaszolta, hogy talán jobb lenne találni egy másik alkalmas helyszínt Koreában. „Kinek kellene állnia a Naganoban zajló rendezvények költségeit?”- tette fel a nagyos is fontos kérdést.

Ugyanakkor Maszuzoe elmondta, hogy jó ötlet lenne a tokiói olimpia egyes eseményeit Fukusima prefektúrában tartani, amely a 2011-ben történt földrengés és szökőár sújtotta, nukleárisan szennyezett terület. A fejlődés, az újjászületés szempontjából viszont fontos volna számára a házigazdai szerep.

(Photo:GettyImages)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez