Kína tovább nyomul Afrikában: Zuma dél-afrikai elnök Pekingben

Kínai-dél-afrikai vegyesvállalat jön létre a közeli jövőben az afrikai légi közlekedés fellendítésére – jelentette be Li Kocsiang kínai miniszterelnök, miután tárgyakat Jacob Zuma dél-afrikai államfővel Pekingben.

 

 

 

Kínában gyártott repülőgépek repkednek majd Afrikában – hangsúlyozta Kína második számú vezetője, aki kiemelte az infrastruktúra fejlesztésének fontosságát a fekete kontinensen. Jacob Zuma elnök ugyancsak az infrastruktúra jelentőségét hangsúlyozta, hiszen sok minden más mellett épp ennek a szférának a gyengesége akadályozza Afrika gyors felzárkózását a világ fejlettebb országaihoz. Dél-Afrika persze Afrika legfejlettebb állama, nem véletlenül reprezentálja egyedül a fekete kontinenst a G 20-as szervezetben.

Kína már ma is Dél-Afrika legjelentősebb gazdasági partnere: 2008-ban a két állam kereskedelmi forgalma még 11 milliárd dollár volt, tavaly azonban már elérte a 24 milliárd dollárt. Dél-Afrika nyit Ázsia felé: Kína mellett a másik fő partnere India. Itt az együttműködést elősegíti az, hogy Dél-Afrikában a brit gyarmati idők óta jelentős indiai kisebbség él. Jacob Zuma elnök fő szponzorai is befolyásos indiai üzletemberek Dél-Afrikában. A nemrég másodszor is megválasztott dél-afrikai elnök azért is preferálja az ázsiai partnereket, mert azok nem róják fel korrupciós ügyeit, melyektől hangos az angolszász sajtó Dél-Afrikán kívül és belül.

(Photo:GettyImages)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez