Yanai Tadasi abból profitált ilyen szépen, hogy a jen árfolyama a mélybe hanyatlott míg a tokiói tőzsde rekordokat döntött. Ez is volt a Nemzeti Bank és a kormányfő terve. Abe Sinzo miniszterelnök- Nemzeti Bankkal egyetértésben- mindent elkövet azért, hogy megakadályozza Japán gazdasági visszaesését és azt, hogy a szigetország visszacsússzon a deflációba, mely húsz éven keresztül akadályozta a világ harmadik legnagyobb gazdaságának a növekedését. Ebben a periódusban csúszott le Japán Kína mögé a harmadik helyre .
Nemcsak a szupergazdagok profitáltak szépen a kormány és a jegybank növekedés ösztönző tervéből hanem a nagy japán cégek is. A jen árfolyamának csökkenése ugyanis javítja az export lehetőségeket. Elég annyit megemlíteni, hogy a világ legnagyobb autógyára, a Toyota rekord forgalomra számít: 2000 milliárd jenre vagyis 17 milliárd dollárra.
A konzervativ-liberális Abe Sinzo kormánya kedvez a gazdagoknak, de nem sokat segít a bérből és fizetésből élőkön illetve a szegényeken. Soha ilyen sok dollár milliomos nem élt Japánban: számuk 2,3 millióra emelkedett a 127 milliós országban. Ez 24%-os növekedés egyetlen év alatt! Ugyanakkor a bérből és fizetésből élők reálbére folyamatosan csökkent az elmúlt 15 hónapban. A felső 12-20% tehát szépen profitált Abe Sinzo liberális-konzervatív gazdaságpolitikájából, az alsó 20-30% viszont veszített, a középosztály pedig stagnált Japánban, ahol az ország négy leggazdagabb embere 3 milliárd dollárral lett gazdagabb…
Kép: Europress Getty Images