Délnyugat-Indiában indult, és ma is ott a legelterjedtebb a kereszténység Indiában. A Tamás apostol igehirdetése alapján létrejött szír-malankár katolikus egyház a keleti szír hagyományt, a káld liturgiát követte. A Tamás-keresztényeknek is nevezett első indiai keresztények újabb keresztény hatást kaptak a portugál felfedezőkkel érkezett misszionáriusoktól.Vasco da Gama nesztoriánus nézeteket valló keresztényeket talált itt. Portugál hatásra vált ki és alakult meg a szír-malankár katolikus egyház 1663-ban – amely sajnos erőszakos elemeket is hozott. Központjuk Goa városa volt. A hollandok úgy száz évvel később legyőzték a portugálokat, és Jeruzsálemből elhozzák Mar Gregoriosz püspököt, aki nyugati szír ritusú egyház vezető volt. Ez az eset okozta a megosztottságot Indiában a nyugati és keleti szír rítusok között. Az évszázadok során nem volt összhang a katolikus nézetekkel sem. A vita tárgya az volt, , hogy mennyire kell alkalmazkodni a helyi szokásokhoz, és mennyire nem. Különösen nehéz volt az indiai kasztrendszer összeegyeztetése a kereszténység hagyományaival, amelyek az egyenlőséget hirdették .A 20. századra azonban nagyjából sikerült Rómát és Indiát összehangba hozni, aminek jele, hogy a malabár egyházat 2005-ben II. János Pál pápa nagyérsekség rangjára emelte.
Jelenleg mintegy 20-25 millió keresztény él Indiában, közülük a malankár egyházhoz kb 8 millióan tartoznak, a többiek a 19-20 századi, gyarmatosítás kori térítések idején lettek kereszténnyé. Ma az indiai törvények ugyan a vallások, hitek egyenrangúságát hirdetik, de a további térítést általában nem teszik lehetővé -a legtöbb szövetségi államban kimondottan tiltva van, hogy hinduk kereszténnyé legyenek. A szentté avatáson Ferenc pápa azt mondat: „Ma az Egyház új szenteket állít elénk példaképül, akik Istennek és a testvéreknek szentelt odaadásukkal Isten országát szolgálták, és annak örököseivé váltak. Mindegyikük rendkívüli kreativitással válaszolt Isten és felebarátaink szeretet-parancsára. Magukat nem kímélve szolgálták az utolsókat, a szükséget szenvedőket, a betegeket, időseket, zarándokokat. Előnyben részesítették a kicsinyeket és a szegényeket. Ez volt az Isten iránti feltétel nélküli szeretetük mércéje és visszatükröződése. Az Istennel való mély és személyes kapcsolatban keresték és találták meg a szeretetet. Ebből a kapcsolatból árad ki a valódi szeretet testvéreink iránt” – hangzott el a pápa szentbeszédében.
Szent Kuriakose Elias Chavara – a Vatikáni Rádió honlapján található életrajza szerint India Kerala államában, Kainakaryban született 1805. február 10-én, keresztény szülők gyermekeként. Az általános iskolát szülőfalujában végezte. Korán feléledt benne a papi hivatás iránti vágy, így tizenhárom éves korában Pallipuramban belépett a kisszemináriumba. 1829-ben szentelték pappá, első miséjét szülőfalujában mutatta be.Rövid lelkipásztori szolgálat után hajdani szemináriumában lett tanár. Itt ismerkedett meg két paptársával, Thomas Palackallal, illetve Thomas Porukarával, akikkel 1831-ben közösen megalapították a kármelita rend szír katolikus ágát. Ekkor vette fel az Elias nevet. Az első kolostort Mannanban hozták létre. A közösség első elöljárója a rangidős Thomas Palackal lett, őt Thomas Porukara követte. Haláluk után Elias Chavara vette át a rend vezetését.1861-ben kinevezték a szír-malabár katolikus egyház általános helynökévé, és ebben a tisztségében sokat tett a Rómától való elszakadás ellen, amelynek akkoriban sok támogatója volt a helyi egyházban. Mindemellett rendi feladatait sem hanyagolta el. Életre hívta rendjének női ágát, amely az első indiai alapítású női kongregáció volt.Szeretettel fordult a társadalom peremére szorultak felé. Számos szociális intézményt hozott létre, például haldoklók számára és nyomorban élők segítésére. Nagy társadalmi változásokat indított el hazájában. Hitt abban, hogy az oktatás vezet el az általános társadalmi felemelkedéshez, különösen is a nők tanítása. Elias Chavara nevéhez fűződik az „iskolát minden templom mellé” mozgalom, amely ma is él, és sokak számára biztosít elérhető oktatást. De nemcsak az elemi iskolahálózatot reformálta meg, hanem a papnevelést és továbbképzést is. Megalapította Kerala állam első szanszkrit nyelvű iskoláját és első katolikus nyomdáját. Írói munkássága is számottevő: összeállította a szír katolikus breviáriumot és a malabár egyház liturgikus naptárát, amely a mai napig használatban van. A hívek számára életvezetési, lelki könyveket írt.
Szent Euphrasia Eluvathingalról így írnak: Világi nevén Rosa Eluvathingal az indiai Aranattukarában született 1877-ben, tehetős szír-malabár katolikus családban. Gyermekkorában kilenc évig kármelita nővérek tanították. Ekkor érlelődött meg benne a vágy, hogy belépjen a Szent Teréz kolostorba. 1897-ben magára öltötte a szerzetesi fátylat, majd a novíciátusban a Jézus Szent Szívéről nevezett Eufrasia nevet vette föl. A századfordulón tette le örökfogadalmát néhány rendtársával az olluri új kolostorban. 1913-ban elöljáróvá választották. Három év múlva áthelyezték Manalurba, ahonnan viszont néhány hónap elteltével egészségi okok miatt vissza kellett térnie Ollurba. Itt élt egészen 1952-ben bekövetkezett haláláig. Mindvégig szoros egységben maradt Istennel: sokat imádkozott, böjtölt és vezekelt. Földi maradványai 1990 óta az olluri Szűz Mária-kolostorban nyugszanak. A Kármel-hegyi Szűzanya Segítő Nővérei Kongregáció tagjának boldoggá avatására 2006 decemberében került sor Ollurban.