Istennek hiszik a négykarú gyermeket

Indiában négykarú, négylábú baba született. Istenfiúnak nevezték el szülei, mert azt mondják, úgy néz ki, mint egy indiai istenség.

 

A kisfiú, aki valamiért négy karral és négy lábbal született valóságos pánikot okozott Indiában. A helyiek úgy vélik a fiú egy isten reinkarnációja. A gyermeket Istenfiúnak nevezték el, hiszen a hindu mitológia alakjait szokták általában több karral ábrázolni.  Az emberek elkezdtek a régióba utazni, hogy egy pillantást vethessenek a gyermekre. A helyi rendőrség folyamatosan küzd a rendfenntartással, hiszen az óriási tömeg sír, és kiabál az utcán, hogy bejussanak a kórházba. A fiú születési rendellenessége, ami további végtagokat eredményezett valójában egy fejlődésben elmaradt iker. A család ennek ellenére boldog, és úgy tekintenek a fiúra, mint a hindu isten, Brahma (akit nyolc végtaggal ábrázolnak) fiára. „Amikor először megláttuk nem tudtuk elhinni”- mondta egy magát meg nem nevező rokon. „A nővérek azt mondták, hogy a fiú torznak született, de én láttam, hogy ez egy isteni jel. Ez bizonyosan egy csoda, és Isten gyermeke. Chukka Rao (67) a szomszédos faluból azt mondta: “Amikor először hallottam az Istenfiúról kissé szkeptikus voltam. A hír hallatán persze mindenki nagyon izgatott volt. Amikor láttam egy képet a gyermekről, már biztos voltam benne, hogy ez egy csoda.  A helyi rendőrség eközben alig tudja kordában tartani a zarándokokat. A rendőrség szóvivője azt mondta: “Ez egy furcsa gyermek. Ez inkább tragikus, és nincs benne semmi isteni. A tömeg pedig megvadult, hogy láthassák a gyermeket. Több százan sírnak az utcán, míg mások imádkoznak. Egész táborokat vertek. Néhányan pánikba estek és úgy vélik, itt a világvége. Még soha nem láttam ilyet életemben.”

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez