Újságírókat vertek a rendőrök Indiában

Tudósító újságírókat vertek meg a rendőrök Indiában egy szekta és a rendőrség összecsapásakor. Haryana állam biztonsági emberei a  Rampal szekta követőivel csaptak össze.

 

 

 

 

 

A helyi média ráirányította a figyelmet a Satlok Ashram, egy helyi szekta ügyére Haryana szövetségi államban, ahol erőszakos összecsapásokra került sor a rendőrség és szekta vitatott „istenének” hívei között. Az újságírók igyekeztek közel kerülni az események helyszínéhez, amikor a rendőrök rájuk támadtak. „Távolból figyeltük az eseményeket és igyekeztünk a rendőrökkel közelebb kerülni. Hirtelen a rendőrség emberei megjelentek mögöttünk és megtámadtak. Botokkal kezdtek verni minket. Sokan megsérültek, a kamerákat pedig vagy összetörték, vagy elvették”- mondta egy újságíró, aki egy hete tudósít az eseményekről.

Eközben a haryanai hatóság és Rampal támogatói továbbra is harcban állnak. Több száz embert vettek már őrizetbe. A vitatott szekta hívei nemrég tüzet nyitottak a rendőrökre, a rendőrök pedig könnygázzal válaszoltak. Haryana vezetői rendkívüli ülést hívtak össze, hogy megvitassák a helyzetet.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez