A J-Horror kifejezés a japán horrorfilmek egységes terminológiája, melynek gyökerei egészen az 1960-as évekig nyúlnak vissza. A szigetországban a műfaj már akkoriban is népszerű volt és ebből semmit nem veszített az évek során. A filmkritikusok úgy gondolják, hogy a J-Horror elérte csúcspontját az elmúlt években, a Kör és a Fekete Víz című filmekkel. Mivel a filmeket az amerikaiak rendszerint feldolgozták, egyfajta sztereotípia alakult ki a japán alkotásokról. A történetek szereplői rendszerint szellemekkel, sápadt arcú gyerekekkel találkoznak, a végkifejlet az elkerülhetetlen, kínokkal teli halál. Ezek a klisék eltorzították a J-Horror hagyományos világát, a nagyközönség már csak az “elferdített” változatokat ismeri.
A sztereotípiák eloszlatására hoztunk létre egy listát azokból a filmekből, melyek talán nem a legjobbak Japánban, de mutatnak egyfajta egyediséget a műfajban.
Onibaba
Az Onibaba (Vén Boszorkány) a legrégebbi valaha készült Japán horror 1964-ből. A film két nő, egy lány és anyósa történetét meséli el, akik magukra maradtak a feudális Japánban. Őszintén szólva az Onibaba a legkevésbé tartozik azon filmek közé, melyeket horrornak néznénk, hiszen szereplői nem szellemek, démonok, vagy zombik. A szereplők megpróbáltatási, a gyűlölet, a féltékenység, a feszült hangulat, a naturalista ábrázolás, valamint a hangok teszik kegyetlen rémmesévé a filmet.
{youtube}_JWRKNU_7Tg{/youtube}
Ház
A Ház (Hausu – 1977) tényleg különleges film ezen a listán. Sok szempontból nem is hasonlít igazi horrofilmre, olykor már nevetséges jelenetei miatt. A történet szerint öt lány egy erdei házban száll meg, aztán mindannyian sorban meghalnak, mert a ház különböző részei felfalják őket. A Ház vizuális effektjei nem lesznek ránk nagy hatással, de a mű kultikus, szórakoztató, helyenként ijesztő, véres klasszikus. Hatásos, annyi szent.
{youtube}H0NWIxl2VJk{/youtube}
Meghallgatás
A Meghallgatás (Audition) azok közé a filmek közé tartozik, amelyeket a legnyugtalanítóbb nézni. A történet szerint férfi szereplőket válogatnak egy filmhez, de valójában a hét éve özvegy Aoyama keres férjet magának. Végül megismerkedik Asamival, aki beleszeret Aoyamába, így nem veszi észre a figyelmeztető jeleket. A Meghallgatás feszültséggel indul, véres jelenetekbe torkollik és igazán extrém módon ér véget. Nem biztos, hogy mindenki szeretni fogja, de egy igazán jól szerkesztett filmről van szó. Gyakran állítják be a valaha készült legjobb japán horrofilmnek, így senki nem fogja megbánni, ha megnézi.
{youtube}uR1DnkweK5U{/youtube}
Fertőzés
Nem lehet teljes a listánk egy jóravaló zombis film nélkül, erre pedig kiváló példa a Fertőzés (japán cím: Kansen). A történet egy kórházban játszódik, ahol a betegek elkapnak egy vírust. A mű nem átlagos zombifilm (ha valaki esetleg a Walking Dead japán változatát keresi, ne ezt válassza), sokkal inkább kísérteties és pszichológiai aspektusa van. Ettől függetlenül a zombi fanatikusok is ellesznek vele.
{youtube}f9TbECLC1fE{/youtube}
Az Átok
A végére hagytuk azt a filmet, ami kellően megosztja a közönséget. Szokták szeretni, szokták gyűlölni, vagy nem érteni, mégis az egyik legtöbbet nézett film a japánok körében.
Az Átokban egy ház haragos szellemei követelnek bosszút a lakóktól. A film nem a látványos horrorra, hanem a dermesztő hangokra, a váratlan helyzetekre és sokkoló arcokra épít. A szellemek kellően ijesztőek, ami folyamatosan növeli a feszültséget. Mindez segít a filmnek, hogy kitűnjön a J-Horrorok közül, csakúgy mint a Kör, vagy a Fekete Víz. Velük szemben az Átok inkább következetesen nyugtalanító, ezért került erre a listára.
{youtube}e8R1dODSbzU{/youtube}
Ezek azok a filmek, melyeket érdemes megnézni még Halloween után. Különösen ajánljuk őket a horror, és egyáltalán a japán filmek szerelmeseinek.