A Honda vezérkara bejelenttette, hogy 425 ezer autót rendelnek vissza két módosítás elvégzésére. A Honda Fit típus Japánban gyártott és ott eladott modelljeiről van szó. Az egyik hibát a gyújtási rendszerben, a másikat a hibridek elektromos rendszerében észlelték. Balesetet még egyik rendellenesség sem okozott, bár elvben mindkettőnek a motor leállása lehet a következménye. Azért az autók tulajdonosai is érzékelték, hogy valami nem stimmel, mert 650 panasz érkezett a forgalmazókhoz.
( A fotó illusztráció)
A Honda Fit „életében” már nem ez az első visszahívás. Sőt vannak olyan kocsik is, amelyeket a 2013 júniusi piacra dobás óta már ötödször invitálnak a szervizbe. Ezt a baki sorozatot már a cég vezérkara is megelégelte. A vizsgálat után közölték, hogy 13 felső vezető a következő három hónapban csökkentett fizetést kap, az elvonás mértéke 10-től 20 százalékig terjed. A legtöbb Hondát megmozgató visszahívás mindössze fél éve volt, akkor a légzsák hibája miatt világszerte 2 millió autót kellett a szervizekbe rendelni. A légzsákprobléma most a Nissant érte utol, amely 260 ezer kocsit rendel vissza. A gond a Takata cég által gyártott oldalsó légszákokkal van, ezeket Európában a Nissan Micrákba szerelték be, de az öreg kontinensen csak 30 ezer kocsiban van Takata légzsák, a 2008 és 2012 között gyártott modellekben. (Fotó:Getty Images)