A gyémántkereskedő Surat Gujarat 1200 dolgozójának adott új autót, két hálószobás lakást, valamint ékszereket, mint Diwali ünnepi bónusz.
“207 alkalmazottunknak adtunk lakást, 491-nak autót és 500-an kaptak ékszereket. Ez nem egy nagy jutalom. Amit én adtam igen szerény adomány”- mondta. “A munkavállalók hűségükért és kemény munkájukért kapták a bónuszt. Az adományozás soha nem csökkenti a vagyont. Megtanultam, hogy minden alkalommal, amikor adok valamit, annak a többszörösét kapom vissza.”
Dholakia elmondása szerint 1991-ben indította el a céget három testvérével. Egyikük sem fejezte be a középiskolát”- mondta. “Én nem voltam valami tanult ember, amit úgy kompenzáltam, hogy rengeteget olvastam.” Dholakia cége75 országba exportál csiszolt gyémántokat.
Hogy melyik dolgozó, melyik bónusz jutalomban részesült, egyfajta “hűségprogram” keretein belül döntötték el. Dhoalka 25 kritérium alapján határozta meg, hogy a 6000 alkalmazott közül ki kapja a kiemelt jutalmakat. “Ők a mi gyémántjaink”- mondta az NDTV-nek.