2014 első három negyedévében 77 milliárd dollár volt Japán külkereskedelmi deficitje. Ez 35 százalékkal múlja felül az előző év hasonló periódusának hiányát, pedig már az is negatív rekord volt. Ráadásul az idei adatok még a pesszimista prognózisoknál is rosszabbak. Japán külkereskedelme már 27 hónapja deficites. Az alapvető ok, hogy áll a 48 japán atomreaktor. Ez még a 2011-es fukusimai katasztrófa következménye. Az áramtermelés hagyományos alapanyagú erőművekben folyik, amelyeknek egyre több olajra és cseppfolyósított gázra van szükségük.
Idén is folyamatosan nőt a behozott kőolaj és gáz mennyisége. Hiába kezdett csökkenni nyáron az olaj ára, ez a változás még nem érződik a mérlegen, az energia behozatal most is deficit növelő tényező. Komoly tétel az élelmiszer import is, hiszen Japán saját élelmiszerszükségletének csak a negyven százalékát tudja megtermelni. A kedvezőtlen folyamatokon csak alig valamit enyhített az export, főleg az autó eladás önmagában jelentős, 26 százalékos növekedése. A kereskedelmi mérleget a gyenge jen is rontja. Korábban a túlértékeltnek tartott jent tekintették sokan a bajok forrásának, de most már talán túlságosan is meggyengült a japán fizető eszköz. Vagyis halmozódnak a gazdasági gondok Abe Shinzo kormányfő számára, akinek játékterét szűkítik a politikai botrányok is. A napokban kényszerült lemondásra korrupciós vádak miatt a gazdasági és az igazságügyi miniszter. Márpedig egy megrendült tekintélyű Abe Shinzónak nehéz lesz keresztül vinni, az egyébként sem könnyen megvalósítható tervet, az atomerőművek újraindítását. (Fotó:Getty Images)