Diákjaival erőszakoskodott a pityókás prof

Többen látták, sőt le is fényképezték, ahogy október 10-én a Sichuan Egyetem nyugalmazott egyetemi docense, Wang Xiaojian egy vacsora közben csókolgatni kezdett két diáklányt.

 

 

 

 

 

Aki a fényképeket készítette, és később feltette az internetre elmondta, egyértelmű volt, hogy a  férfi erőszakoskodott,  a lányok próbálták leállítani. Az egyetem bejelentette, hogy megszakított minden viszonyt az tanárral az incidenst követően. Felfüggesztették oktató megbízatásátt, megszüntették a kutatásait és egyéb tevékenységeit, valamint a pénzügyi kedvezményeit is megvonták..

A férfi azóta hivatalosan bocsánatot kért a tetteiért október 12-én- írja a women of china honlapja. Elismerte azt is, hogy ittas állapotban volt.

Nem ez az első alkalom, hogy a tanárok visszaélnek hatalmukkal, és kellemetlen dolgokra kényszerítik a diákokat. Az ilyen esetek gyakorisága készteti a diákokat arra, hogy fellépjenek velük szemben. Az internetes megjelenésnek hála az ilyen esetekre hamar fel lehet hívni a közvélemény figyelmét. Kínában az internetezők nagyon gyakran komoly eszközökkel lépnek fel a hasonló esetekkel szemben.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez