Ha valahol, hát Indiában nehéz keresztülvinni a gazdasági reformokat. A brit uralom egyik öröksége az állami hivatali apparátus, a bürokrácia súlya. És ha valaki ezt csökkenteni akarja, ellenállásba ütközik. De Narendra Modinak, a tavasszal választást nyert kormányfőnek vannak korábbi tapasztalatai. Gujarat állam kormányzójaként óriási gazdasági sikereket ért el, ottani népszerűsége volt az ugró deszka, amely az országos győzelemhez segítette. Most meghirdette a „Make in India” mozgalmat.
Ennek egyik célja, hogy még több termék kerüljön a nemzetközi piacokra „Made in India” címkével. A részletek egyelőre nem ismertek, de a főcsapás iránya igen. Ez az állami munkaügyi felügyelet áramvonalasítása lesz. A felügyelőknek persze fontos szerepük van a munkahelyek biztonságának megteremtésében is. De hatalmas „gyakorlatuk” van a vállalkozók vegzálásában, és nagyon gyakran fölöslegesek, ad hoc jellegűek az ellenőrzések. Vagyis a bürokraták rátelepednek a vállalkozóra. Ha ezt a szorítást sikerül enyhíteni, Indiában 15 százalékról, 25 százalékra nőhet a feldolgozó ipar GDP-n belüli részesedése. Az előző, kongresszus párti kormány is több reformba belevágott, de ezek nagy részét nem tudta keresztülvinni, vagy a végeredmény messze került az eredeti szándékoktól. Jó példa erre a külföldi áruházláncok beengedése körüli huzavona. Modinak, legalábbis eddig, sikerült reformbaráttá formálni a közvéleményt. És ezen a pályán akar tovább menni. Épp a munkaügyi reform bejelentésekor derült ki, hogy egy Amerikában végzett szakembert vesz maga mellé első számú gazdasági tanácsadóként. Könnyen lehet, hogy a „Make in India” jelszót valójában már az új tanácsadó találta ki, és ez már egy „Made in USA” ötlet. (fotó:Europress/Getty Images)