Lósárkány vs óriáspók – csata élőben

A Transformer filmekbe illő párviadalt Pekingben élvezhetik a nézők az első robotikai kiállításon. A robotok hatalmasak, és igen félelmetesek. A kínai mitológia jeleneteit francia robottervezők álmodták színpadra.

Long Ma a sárkány 12 méter hosszú, és 45 tonnát nyom. A mitológiai lény – a kínai hagyomány szerint – a ló gyorsaságát egyesíti a sárkány félelmetes erejével. Az óriáspók még nála is nagyobb – a lábai által alkotott kör átmérője húsz méter. A két robot egymással harcol, míg a kínai gyerekek tömegei ámulva nézik a csatát. A rendező a közönség hangulatának megfelelően tudja befolyásolni a harc alakulását. A gépek meglepő gyorsasággal és természetességgel mozognak, és még hangokat is ki tudnak adni – bőgnek és hörögnek, ahogy azt a fantasy filmekből megszoktuk. Mégis egészen más élmény, amikor ugyanazt a csatát élőben, három dimenzióban látjuk. A gépek egyelőre közel sem önállóak – száz ember összehangolt munkája szükséges, hogy minden tökéletesen menjen. és bár a történet is kínai, és a harc is Pekingben folyik, a szakemberek, akik a mitológiai lényeket éltre keltették, franciák. A la Machine nevű cég álmodta meg és valósította is meg ezeket az óriás harci robotokat. Így ünneplik a franciák diplomáciai kapcsolatok felvételének ötvenedik évfordulóját Kínával. A több napon át tartó harc győztese – ezt már előre tudjuk – a lósárkány lesz. Ő ugyanis Pekingben marad, míg az óriáspók nemzetközi körútra indul. Akit képen is érdekel az harc, a galériát itt tekinthetik meg.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez