A közép-ázsiai ország legújabb kori történetében ez volt az első demokratikus hatalomváltás, pár hónappal a nemzetközi biztonsági erők tervezett kivonulása előtt. A tálib lázadók erőszakos cselekményeiben ugyanakkor hétfőn is több mint egy tucat civil és rendőr vesztette életét.
Hivatali esküjének letétele után Gáni feleskette miniszterelnöknek kinevezett választási ellenfelét, Abdulla Abdullát, teljesítve azt az ígéretét, amelyet a békés hatalommegosztás érdekében tett, hogy eloszlassa a vitatott választás miatt kialakult feszültséget, amely erőszakos összetűzéssel fenyegetett az ország északi és déli része között.
Beiktatási beszédében Gáni arra szólította fel az iszlamista tálibokat és más fegyveres lázadókat, hogy kapcsolódjanak be az ország politikai folyamatába és tegyék le fegyvereiket, véget vetve a tálib hatalom 2001-es megdöntése óta évente több ezer ember életét követelő afganisztáni erőszakcselekményeknek.
“A biztonság népünk legfőbb szükséglete, és már elegünk van ebből a háborúból” – mondta az új elnök. “Ezennel felszólítom a tálibokat és a Hizb-i-Iszlamit, hogy készüljenek fel a politikai tárgyalásokra” – tette hozzá.
Az utóbbi szervezet csak laza szövetségese a táliboknak.
Gáni azt is megígérte, hogy felveszi a küzdelmet az országban mindenütt jelenlévő korrupcióval, mert – mint mondta – az erőszakon kívül ez a másik fő akadálya az ország fejlődésének. “Beszámoltathatóak akarunk lenni. Az önök vezetője vagyok, de nem vagyok jobb önöknél. Ha hibázok, felelősségre kell vonniuk” – mondta.
Az 1949-ben született, közgazdász végzettségű politikus 2002 előtt a Világbank tisztségviselője volt, majd 2002 és 2004 között a kabuli kormány pénzügyminisztereként szolgált az ország amerikai inváziót követő újjáépítésének idején.
A fővárosban, Kabulban megtartott hétfői beiktatási ceremóniára Gáni fekete, az ország déli részén népszerű turbánban érkezett az elnöki palotába. A leendő kormányfő, Abdulla Abdulla két székkel arrébb foglalt helyett, míg a távozó Hamid Karzai kettőjük között ült.
Az ország két új politikai vezetője közül az eskütétel után elsőként Abdulla mondott beszédet.
A korábbi külügyminiszter megköszönte Hamid Karzai elnöki tevékenységét, és köszönetet mondott az ország népének, amiért több millióan mentek el szavazni, a választási folyamat meghiúsítását ígérő tálibok terrorfenyegetése ellenére.
“El vagyunk szánva rá, hogy egyként cselekszünk a nemzeti egységkormányban. Vállalt ígéreteinket együtt, egységes csapatként fogjuk teljesíteni a nemzet egységének megteremtése érdekében” – hangoztatta.
Az országban idén április 5-én tartották az elnökválasztás első fordulóját. Azt Abdulla Abdulla nyerte meg, de nem szerezte meg a szavazatok több mint 50 százalékát. Emiatt június 14-én második fordulót tartottak, amelynek győztese már Gáni lett. Abdulla kiterjedt választási csalással vádolta meg ellenlábasát, akinek győzelmét nem volt hajlandó elfogadni. A hónapokig tartó huzavona után, szeptember 21-én egyezség született a két rivális között arról, hogy Gáni lesz az elnök, Abdulla pedig egyfajta miniszterelnöki tisztséget tölt majd be.
Karzai hétfőn arról beszélt, hogy több mint egy évtized után örömmel távozik posztjáról, amelyről nemrégiben a kabuli amerikai nagykövet is azt mondta, hogy az egyike volt a világ legnehezebb tisztségeinek.
Gáni a legnagyobb kihívásnak azt nevezte, hogy az afgánok játsszák a főszerepet az ország jövőjében, és szűnjék meg a függés a külföldtől. Ez a célkitűzés azonban a kezdetben nem így lesz, mert az országban állomásozó nemzetközi biztonsági erők (ISAF) mandátumának év végi lejárta után is várhatóan 2016 végéig Afganisztánban marad 9800 amerikai katona, akik főleg az afgán biztonsági erők kiképzésével, tanácsadással fognak foglalkozni és támogatást nyújtanak a helyi fegyveres szerveknek.
Az Egyesült Államok kabuli nagykövetségének szóvivője ezzel párhuzamosan bejelentette, hogy Asraf Gáni kedd reggel fogja aláírja az erről kötött biztonsági megállapodást.
Az új elnöknek komoly gondot okoz majd az, hogy miképpen teremtse meg a biztonságot az országban. Közvetlenül a beiktatási ünnepség előtt autóba rejtett pokolgép robbant nem messze a kormányzati negyedtől, majd tálib fegyveresek tüzet nyitottak. A kirobbant összecsapásban a rendfenntartó erők megöltek hét tálibot, de életét vesztette négy rendőr és két civil is. A kabuli repülőtér közelében szinte ezzel egy időben öngyilkos robbantást követett el egy tálib merénylő, a rendőrség közlése szerint négy ember halálát okozva.
Ugyancsak hétfői közlés szerint a tálib szélsőségesek elraboltak, megkínoztak és megöltek egy afganisztáni származású ausztrál állampolgárt. Gazni tartomány kormányzóhelyettese közölte: a férfi 14 évvel korábban menekült el Afganisztánból, és látogatóban járt a hazájában. “Nem csinált semmit, nem volt semmi köze a kormányhoz” – jegyezte meg az illetékes.