Indiai-amerikai lesz az USA új nagykövete Delhiben

Richard Verma lesz az első indiai származású amerikai nagykövet szülei őshazájában. Az USA korábbi pekingi nagykövete is kínai-amerikai volt. Modi indiai miniszterelnök a hónap végén Washingtonba látogat.

 

 

 

 

 

Narendra Modi sokáig nem látogathatott el az Egyesült Államokba, mert Washingtonban elítélték szereplését a pogromok idején Gujarat államban, 2002-ben. Akkor ott a feldühödött hindu tömeg megrohanta a muzulmán városrészeket, tört-zúzott, sőt gyilkolt is.

1200 halottja volt a muzulmánellenes pogromnak. Narendra Modi pártja, a hindu nacionalista BJP meglehetősen kétértelmű álláspontot foglalt el a pogrom idején, és Modi főminiszter sem sietett a muzulmánok megvédésére. A Legfelső Bíróság ugyan felmentette Indiában, de Amerikában továbbra is bűnösnek tekintették. Egészen mostanáig, amikor májusban nagy fölénnyel nyerte a választást a világ legnagyobb demokráciájában.

Azóta Narendra Modi a diplomáciai nyitáson munkálkodik. Már a beiktatásra meghívta az ősellenség, Pakisztán miniszterelnökét, aki el is ment Delhibe. Ezt követően Modi Japánban nyilatkozott a két állam stratégiai együttműködéséről. Nemrég fogadta Hszi Csinping kínai államfőt, a hónap végén pedig Barack Obama vendége lesz Washingtonban.

Ki az új nagykövet? Obama régi jó barátja, aki a kissé izguló szenátor tanácsadója volt a 2008-as elnökválasztás idején. Richard Verma, akinek szülei a hatvanas években vándoroltak be az USA-ba, foglalkozására nézve jogász. Szakterülete a nemzetközi jog. Dolgozott a washingtoni igazságügyi minisztériumban is. Nem lesz könnyű dolga Indiában, hiszen Washington hagyományosan Pakisztán szövetségese volt, ezt nem könnyű elfelejteni.

Ugyanakkor a gyorsuló globalizáció egymásra utalja az USA-t és Indiát, hiszen az információs technológiában igen szoros az együttműködés a két ország cégei között. Egy sor amerikai informatikai cégnek indiai főnöke van. Narendra Modinak tehát bőven lesz miről tárgyalnia Washingtonban Barack Obamával a hónap végén.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez