Indiai gyász – Meghalt a Majomisten templomának majma

Kutyák hajszolták halálra a jeles majmot, akitől a hindu hívők úgy búcsúztak, mint egy jeles embertől. Testét a vallási szertartások szerint elhamvasztották, hamvait a szent folyóba, a Gangeszbe szórták.

 

 

 

 

Hanuman, a Majomisten igen népszerű és tisztelt személyiség, több templom is viseli nevét. India kellős közepén a hívők egyszercsak észrevették, hogy hiányzik Hanuman templomának majma.

Keresésére indultak, majd meglelték holttestét egy kis tóban. Kiderült, hogy a helyi kutyák kergették a szent majmot a halálba. A falusiak attól tartanak, hogy emiatt átok sújtja majd a környéket, ezért többszázan kopaszra borotválták a fejüket és szorgalmasan részt vettek a majombúcsúztatás összes szertartásán. 150 ezer rupiát – mintegy 2500 dollárt – gyűjtöttek össze a gyászünnepség költségeire. Még gyerekek is részt vettek a majom gyászszertartásán.

Hanuman, a Majomisten, vagy Majomkirály más országokban is igen népszerű Ázsiában. Kínában például legkedveltebb gyerek hős, aki furfangos akciókkal jár túl a nála erősebb emberek eszén. A majmokat, mivel sokan közülük igen hasonlítanak az emberekhez, nagy tisztelet övezi Indiában és Kínában. Indiában ez azt is jelenti, hogy tilos a majom megölése, mert az átkot vonhat maga után.

Kínában viszont a majmot nyugodtan megeszik, sőt a kínai császárok élő majom agyvelejét kanalazták desszertként.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez