“Doktor úr! Hogy élvezzem a szexet, ha borzasztóan fáj a hátam?” Sok millió beteg gondja ezt, eddig az orvosok a józan eszükre hallgatva adtak tanácsokat, mert tudományos felmérés az nem volt.
Nathalie Sidorkewicz doktornő és csapata viszont bátran belevágott a vizsgálatba. Önként jelentkezőket kerestek, méghozzá olyanokat, akik nem szenvednek lumbágóban. Alaposan megvizsgálták, hogy milyen Káma szutra pózban, milyen terhelés éri a gerincoszlop alsó részét, amely oly fájdalmas a lumbágósok számára. A tanulmánynak még csak az első, bevezető részét közölték, mely elsősorban a férfiak problémáival foglalkozik.
Hogyan szeretkezzen egy lumbágós férfiú? Előszöris is tisztázni kell, hogy két fő típus van. Az egyik, aki nem tud előre hajolni, a másik, aki pedig pokoli kínok áldozata, hogyha hátra kell hajolnia. Általános jó tanács, hogy az egész testünket mozgassuk, ne csak az alsó részét. Azt bízzuk a partnerre. Így ugyanis kisebb terhelés éri a gerincoszlop kritikus alsó részét. Épp ezért fontos a lábak szerepe. A nyújtott láb mindenképp előnyösebb, mint a behajlitott, mert így az energia kifejtés úgy lehet nagyobb, hogy a terhelés nem növeli a gerinc gondjait. Mindez persze csak a bevezetés, a részletekkel a lelkes kis csapat csak később szolgál.
A hölgyek számára azért máris van egy jó tanács: kerüljék a misszionárius pózt, ha olyan lumbágóban szenvednek, amely miatt nem tudnak előre hajolni. Ha viszont a második tipusú lumbágó áldozatai, akkor nyugodtan választhatják a misszionárius pózt, mert számukra az nem ígér pokoli kínokat. Az orvosi lap ígéri, hogy folyamatosan beszámol a lelkes kutatócsoport munkájáról, a Káma szutra és a lumbágó összefüggéseiről. Franciaországban az emberek 15%-a küszködik valamilyen lumbágó problémával, úgyhogy elég sok embernek okozhat gondot az, hogy a Káma szutraból olyan pózt válasszon, mely nem terheli túlságosan sem a saját, sem pedig a partnere gerincét.