Tadzsikisztán fővárosában tartja idei csúcstalálkozóját a sanghaji csoport, amely két nagyhatalomból: Kínából és Oroszországból, valamint az ázsiai poszt szovjet államokból áll.
Ez újabb kínai-orosz csúcsot tesz lehetővé, egyben pedig a Selyemút diplomácia folytatását ígéri. Peking szisztematikusan javítja kapcsolatait ázsiai partnereivel nyugati irányban. A sanghaji csoport valamennyi országának első számú gazdasági partnere Kína, miközben Peking számára egyáltalán nem ilyen meghatározó ez az arány. Oroszország mindössze a tizedik Kína gazdasági partnerei közül.
A dusanbei csúcs után Hszi Csinping nem tér haza, hanem még látogatást tesz Indiában, Sri Lankán és a Maldive szigeteken. Ezek közül nyilvánvalóan India a legfontosabb. Annál is inkább, mert Narendra Modi, az új indiai miniszterelnök nemrég Tokióban járt, ott stratégiai együttműködésről beszélt. Nem mondta ki, de ez elsősorban Kína ellen irányulhat, ezért kiemelt jelentőségű a világ két legnépesebb államának vezetői találkozója. Az 1,4 milliárd lakosú Kína gazdasági óriás, csak az Egyesült Államok GDP-je nagyobb nála.
India viszont Oroszország kategóriája e tekintetben. A GDP-je csak az ötöde Kínáénak, ráadásul Kína növekedési üteme is jóval gyorsabb. Indiában viszont a lakosság nő egyre és ez komoly gondokat jelenthet. India lesz hamarosan a Föld legnépesebb állama, de a lakosság fele még mindig a szegénységi küszöb alatt vegetál. Lesz tehát miről beszélgetnie Hszi Csinping kínai elnöknek és Narendra Modi indiai kormányfőnek, amikor első csúcstalálkozójukat tartják Delhiben.