Susan Rice: Amerika és Kína kerülje a katonai incidenseket!

Az Egyesült Államoknak és Kínának kerülnie kell az olyan incidenseket, amelyek zavart okozhatnak a két ország hadseregének kapcsolatrendszerében – jelentette ki kedden Pekingben Susan Rice, az amerikai elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója utalva rá, hogy nemrég majdnem összeütközött a két ország egy-egy katonai repülőgépe.

 

Washington korábban azt állította, hogy augusztus 19-én a kínai gép pilótája cselekedett meggondolatlanul, mert nagyon közel haladt el az amerikai gép mellett 220 kilométerre a dél-kínai Hajnan szigetétől, ahol a kínai haditengerészet légibázisa és atom-tengeralattjáróinak a kikötője van.

Amerikai beszámolók szerint a J-11-es típusú kínai vadászgép tízméteres közelségbe került az amerikai géphez, kockáztatva annak biztonságát. A pilóta légi mutatványhoz hasonlított manővereit Washingtonban veszélyesnek, szakszerűtlennek és provokatívnak nevezték.

Kínai lapértesülés szerint az amerikai hadsereg repülőgépéről feltehetőleg a víz alatti felderítéshez használt úgynevezett szonár bóját dobtak a Dél-kínai tengerbe, s emiatt riasztották a kínai légierőt. A pekingi védelmi minisztérium szerint az akciót szakszerűen hajtották végre.

Susan Rice kedden azt hangoztatta, hogy megerősödtek és fejlődnek az Egyesült Államok és Kína katonai kapcsolatai. Washington kedvezően értékeli az együttműködést, el kell kerülni azt, hogy bármilyen incidens megzavarja a viszonyrendszert – fejtette ki Rice azon a megbeszélésen, amelyet Fang Csang-longgal, a Központi Katonai Bizottság (KKB) alelnökével folytatott.

A nemzetbiztonsági főtanácsadó kínai látogatásának célja előkészíteni Barack Obama amerikai elnök novemberi útját.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez