Alibaba színre lép a newyorki tőzsdén

60 és 66 dollár között lesz egy Alibaba részvény ára- közölte a kínai óriás, amely idén a newyorki tőzsde sztárja lesz. Nagyobb pénzt csinál, mint a Facebook. Az Alibaba intézi az internetes kereskedelem 80%-át Kínában.

 

24 milliárd dollár felett lesz így a részvények összértéke. A Facebook esetében ez 16 milliárd dollár volt. Az amerikai óriás piaci értéke azután elérte a 100 milliárd dollárt, az Alibaba esetében ez várhatóan 162 milliárd dollár lesz.

Jack Ma, az Alibaba alapítója, aki még mindig csak 49 éves, már ma is Kína leggazdagabb embere. A világon is csak 23 gazdagabb ember van nála. Jack Ma egykor angol nyelvet tanított szülővárosában, Hangcsouban. Most is ott van a cég székhelye. Társával, Joe Tsai-al sokáig vezették is a céget, de nemrég kiszálltak és átadták a vezetést új menedzsereknek.

A részvények többséget is eladták már Kínában. A hírek szerint a kormányzó kommunista párt vezetői is szép részvénypakettel rendelkeznek, mely minden bizonnyal többet ér majd azután, ha az Alibaba színre lépett New Yorkban.

Jack Ma és Joe Tsai egyébként közölte, hogy az Alibaba tőzsdei értékének 2%-át egy alapítványra fordítják, amely jótékony célokat szolgál, illetve kutatásokat finanszíroz majd. Ezek közül az első a környezetvédelem. Mindenekelőtt a levegő tisztaság problémáját tartják fontosnak az Alibaba alapítói.

Bár Hangcsouban jobb a levegő, mint Sanghajban, vagy Pekingben, de szinte minden kínai nagyvárosban probléma, hogy alig lehet levegőt venni. Ezen is változtathat az Alibaba, amely hamarosan színre lép a newyorki tőzsdén.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez