Nosztalgia. Minden valószínűség szerint ez hozza be a közönséget a furcsa produkcióra. A dalok és a táncok lenyűgözőek, a művészek mind a szebbik nemhez tartoznak, igazán remekül adják elő a hagyományos koreai dalokat és táncokat.
Ezeket ma már nemigen látni és hallani Dél-Koreában, ahol a fiatalok inkább Amerika iránt érdeklődnek. A nyugdíjas generáció 84%-a még híve annak, hogy a két Korea egyesüljön. A fiatalok többsége egyáltalán nem érdeklődik aziránt, hogy mi van a világtól elzárkózó kommunista Paradicsomban. A két Korea közötti életszínvonal különbség óriási, és évről évre növekszik.
Hatvan után minden másképp látszik. Az öregek emlékeznek még rá, hogy Korea valaha egységes állam volt. A hagyományos koreai dalok és táncok jobban megmaradtak Északon, ahova nem tört be az amerikai civilizáció. Mindez melengeti az öregek szívét, akik vastapssal köszönik meg a művészek “ingyenes” produkcióját. Azután jön a meglepetés.
A művészek kalapozni kezdenek és a szponzorok ajánlgatják temetési szolgáltatásaikat. Koreában szokás, hogy a család művészeket kér fel a temetési búcsúztatásra. Ezt kínálja az együttes. Észak-Korea vörös csillagos zászlaja alatt dalok és táncok a kommunista Paradicsomból elmenekült művészek előadásában. Kissé morbid, dehát a művészeknek és a temetkezési vállalkozóknak is élniük kell valamiből.
Vidéken is turnéznak, ott nagyobb a múlt iránti nosztalgia. Ez sem tudja feledtetni a két Korea közötti növekvő kulturális szakadékot. Már a nyelv is különbözni kezd, hiszen hatvan év nagy idő. Amerika és a nagy Szovjetunió osztotta ketté Koreát a második világháború idején. A koreai háború /1950-53/ megpecsételte a döntést. Azóta fegyverszünet van a két Korea között, de igazi béke nincs. Ettől még persze lehet temetkezni észak-koreai vörös csillagos zászló alatt Dél-Koreában.