Miss Ázsia csak bocsánatkérés után adná vissza a koronáját

Több mint százezer dollárt ér az a korona, mellyel Miss Ázsia meglépett Dél-Koreából. “Nem szöktem meg, csak hazajöttem. Nem tudtam, hogy már nem tartanak Miss Ázsiának”- mondta a szépség már otthon Mianmarban.

 

 

 

 

 

“Ha a dél-koreai szponzorok bocsánatot kérnek a sértésekért és a hazugságokért, melyekkel illettek, akkor visszaadom a koronát”- ígérte Miss Ázsia 2014, vagyis May Myat Noé kisasszony.

Azt állította, hogy a szponzorok arra kényszerítették, hogy hazudjon az életkoráról. Miután elnyerte a koronát, plasztikai műtétekre kényszerítették, mert úgy vélték, hogy keble nem eléggé dús és nem vonza eléggé a férfiak tekintetét. A műtétet el is végezték, 10 ezer dollárba került!.Ezt állítják a szponzorok, akik állták a számlát. Azt is szerették volna elérni, hogy a szép kisasszony tanuljon meg táncolni és énekelni, de Miss Ázsia úgy vélte, hogy elég, ha szép.

Ő az első szépségkirálynő Mianmarból. Igaz, hogy a világtól elzárkózó ország csak 2012 óta vesz részt nemzetközi szépségversenyeken. Rossznyelvek szerint Miss Ázsia mamája volt az, aki egyre több pénzt akart kifacsarni a szponzorokból. A dél-koreai szponzorok megunták ezt, és ki akarták dobni a mamát, de lánya a védelmére kelt. A vita során kissé elmérgesedett a helyzet. Mindkét fél olyan szavakat használt, melyek nem tűrik a nyomdafestéket. A dél-koreai urak állítólag arra céloztak, hogy bármely utcasarkon találnak ilyen hisztérikus követelőző prostit. A szépségkirálynő és édesanyja viszont arra utalt, hogy vannak a kezükben felvételek intim jelenetekről.

A jelek szerint egyik fél sem enged, ezért lehet, hogy a dél-koreai szervezők a rendőrséghez fordulnak, hogy visszakapják a koronát, mely több mint százezer dollárt ér. Miss Ázsia a szökése jó reklámot csinált a nemzetközi szépségversenynek. Ezt nem bánják sem a dél-koreai szervezők, sem pedig Miss Ázsia 2014, akinek valódi életkora továbbra is titok.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez