India a Nyugat szövetségese, vagy ellenfele?

“India bolond lenne, ha a Nyugat ellenfeleihez csatlakozna”- nyilatkozta egy szakértő, Sadanand Dhume a Diplomat című szaklapnak. A szerző a Wall Street Journal egyik vezércikk írója is. India a BRICS tagja, ezt a csoportosulást gyakran Nyugatellenesnek tekintik Washingtonban és Brüsszelben.

 

 

 

 

Narendra Modi indiai kormányfő ötnapos látogatást tett Japánban. Érvényes meghívása van Washingtonba annak ellenére, hogy 2002-ben Gujarat államban több mint ezer muzulmánt lemészároltak.

Akkor az amerikai lapok egy része kikezdte Modit, aki akkor az állam főminisztere volt. Modi pártja, a BJP a hindu nacionalizmus híve és emiatt sokan gyanakvással tekintenek rá belföldön és külföldön egyaránt. Narendra Modi, akit nagy többséggel választottak meg tavasszal India élére bizonyította, hogy a diplomácia új utakon jár. Mindjárt a beiktatására meghívta az ősi ellenség, Pakisztán miniszterelnökét, aki el is ment Delhibe. Ilyen még sosem történt a két állam meglehetősen viharos történetében. Modi Japánban stratégiai együttműködésről beszélt és ez aligha irányult más ország, mint Kína ellen. Hszi Csinping kínai elnök hamarosan Delhibe látogat.

Mindkét állam tagja a BRICS-nek, melyben rajtuk kívül még jelen van Oroszország, Brazília és Dél-Afrika. India egy kicsit kilóg a csapatból. Az egy főre jutó GDP itt mindössze 1500 dollár. Kínában és Dél-Afrikában az egy főre jutó GDP ennek a négyszerese, Brazíliában a hétszerese, Oroszországban csaknem a tízszerese. India tehát messze le van maradva. Nemcsak ez a baj, India lassan is fejlődik. Míg Kína rohamléptekkel tör előre a globális gazdaságban, addig India épp csak, hogy kocog. Pedig az 1,2 milliárd lakosú ország hamarosan a Föld legnépesebb állama lesz.

A szegénység és a tudatlanság még mindig elkeserítő Indiában. A felnőtt lakosságnak csak a 74%-a tud írni és olvasni. A többi BRICS államban ez a mutató 90% felett van. Még elkeserítőbb, hogy a nők esetében ez a szám csak 64%, vagyis a szebbik nem egyharmada írástudatlan a huszonegyedik század elején.

Ebből is következik, hogy az internet szerepe is egész más Indiában, mint a másik négy országban. Indiában mindössze a lakosság 15%-a rendelkezik internetes kapcsolattal. A másik négy országban ez 40% felett van.

Modi kormányfőtől mindenki alapvető reformokat vár, hogy felgyorsuljon India növekedése. Ennek érdekében mindenkivel jóban kell lennie, a BRICS többi államával éppúgy, mint a Nyugattal– hangsúlyozza a Dipomat című befolyásos szaklap.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez