Veszélyben a kínai írás?!

A 85 ezer írásjel a kínai civilizáció büszkesége, ám mind kevesebb gyerek tud helyesen írni. Az ok az, hogy az okostelefon-programok a latin ABC szerint működnek, vagyis a gyerekek felismerik a kínai írásjeleket, de leírni mind kevésbé tudják őket.

 

 

 

 

 

A számítógépes programok a latin betűs átírás alapján mutatják a kínai jeleket. Például a ma jelenthet anyát éppúgy, mint lovat.

A gyerekek egyből kiválasztják a helyes kínai jelet, de az írást nem gyakorolják. Márpedig a kínai írásjeleknél a gyakorlás nagyon fontos, mert a bonyolult jelkombinációkat nehéz megjegyezni és még nehezebb korrekt módon reprodukálni. A császári időkben a mandarin vizsga egyik legfőbb szakasza épp a szépírás volt.

Aztán jött Mao elnök, aki maga is jeles szépíró volt, de tudta, hogy az analfabéta parasztok számára szinte lehetetlen megbirkózni a bonyolult jelekkel. Létrehoztak egy egyszerűsített írásrendszert, mely valamivel több mint 7 ezer jelet tartalmaz. Még ez is nagyon sok.

A kínai közszolgálati televízió szépírás vetélkedőt tart, melyen diákok milliói indulnak. A kis szépíró sztárok így országos nagyságok lehetnek. Többnyire lányok a bajnokok, mert ők szorgalmasabbak. A televíziós vetélkedő népszerűsége sem oldja meg az alap problémát: a gyerekek nem írnak, csak olvasnak kínaiul.

A számítógép, illetve az okostelefon megoldja a problémát, de csak látszólag, hiszen a szépírás gyakorlatok egyfajta sajátos mentalitást is kifejlesztenek. Ha a gyerekek megspórolják a szépírásgyakorlatokat, akkor mi lesz az évezredes kínai civilizációs örökséggel?

Erre senki sem tudja a választ, hiszen ma már mindenki igyekszik okostelefonon, vagy számítógépen kommunikálni, a hagyományos levelezés háttérbe szorul. Kínában a nemzeti egységnek fontos szimbólumai az írásjelek, melyeket sokféleképp ejtenek ki az 1,4 milliárd lakosú országban, de egységesen írnak le.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez