Új szakaszban Oroszország és Kína katonai együttműködése

Erről beszélt Pekingben az orosz hadsereg vezérkari főnöke, aki a kínai fegyveres erők vezetőivel tárgyalt. Megvitatták az aktuális nemzetközi problémákat. A kínai külügy fegyverszünetre szólított fel Ukrajnában.

 

Valerij Geraszimov tábornok, az orosz hadsereg vezérkari főnöke abból az alkalomból érkezett Kínába, hogy ott tanácskoztak az úgynevezett sanghaji csoport katonai vezetői.

Kikből áll a sanghaji csoport? Mindenekelőtt Kínából és Oroszországból, ezenkívül tag még Kazahsztán, Kirgizisztán, Tadzsikisztán és Üzbegisztán.
Kína fegyveres erői kezdetben szinte kizárólag szovjet haditechnikát használtak. Ez természetesen megváltozott, de Kína első repülőgép-anyahajója is egy volt szovjet hadihajó modernizált változata.

Chuck Hagel amerikai hadügyminiszter amikor Kínában járt, akkor külön kérte, hogy megnézhesse az első kínai repülőgép-anyahajót. Ezt a kínaiak megengedték, de csakis a miniszter léphetett a hadihajó fedélzetére. Egyetlen szakértő és újságíró sem kísérhette el arra a hajóra, amely a Varjag nevet viselte a nagy Szovjetunióban és Liaoning néven lett a kínai hadiflotta büszkesége.

Hszi Csinping államfő első külföldi útja Moszkvába vezetett. Az elmérgesedő ukrajnai konfliktus következtében tovább erősödött Kína és Oroszország együttműködése. Oroszországnak már így is Kína a legjelentősebb gazdasági partnere. A kínai befolyás a nyugati szankciók miatt tovább növekedhet.

Peking ugyanakkor fegyverszünetre szólított fel Ukrajnában. Kína jó kapcsolatokra törekszik mind Oroszországgal, mind az Európai Unióval, mind pedig Amerikával. Szigorúan semleges az ukrajnai válságban, de közben intenzíven fejleszti katonai kapcsolatait Oroszországgal.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez