A vietnami portál a Bac Ninh tartomány hatóságaitól úgy értesült, hogy a Microsoft olyan dokumentumot küldött az ország illetékes ügynökségeinek, amelyben a komáromi, pekingi és dongguani, valamint a reynosai (Mexikó) üzemek teljes vagy részleges bezárásáról számol be – igaz, a gyártás áttelepítéséről még nincs hivatalos bejelentés. (A magyarországi gyárat teljesen felszámolják, a kínai üzemeket részben, a mexikóit pedig szolgáltatóközponttá alakítják át.) A Bac Ninh tartományban található Nokia-gyárat ezzel párhuzamosan úgy bővítik ki, hogy alkalmas legyen az okostelefonok összeszerelésére, már augusztus végétől, év végétől pedig bővítik a gyártott modellek palettáját. Új gyártósorokat nem is vásárol a Microsoft, a meglévőket szállítják át Vietnamba – ez a folyamat májusban már meg is kezdődött és várhatóan 2015 februárjáig tart. A 2011-ben alapított vietnami egységben 10 millió Nokia 105, 107 és 108 modellt gyártottak eddig. A gyártósorok számát most 6-ról 39-re növelik az év végére, amivel a havi legyártott darabszám a 2013-ashoz képest a háromszorosára nő.
Komárom helyett Vietnam
A Microsoft-csoport azt tervezi, hogy részben vagy egészben Vietnamba telepíti át okostelefon-gyártását Kínából, Magyarországról és Mexikóból – írja a Napi.hu a Vietnamnet.vn-re hivatkozva.
(Visited 1 times, 1 visits today)