A cég tavaly 11,3 milliárd forint volt nettó bevételt ért el az előző évi 10,4 milliárd forint után, a növekedés a belföldi piacon bevezetett új termékek sikerének, valamint a növekvő kivitelnek, különösen a skandináv és kínai piac bővülésének volt köszönhető.
Az export az árbevétel mintegy 35 százalékát teszi ki.
Az Intersnack Magyarország győri gyárában a magyar malmi búza 1 százalékát, vagyis 12,5 ezer tonna gabonát dolgoznak fel. A búzán kívül fűszerpaprika őrleményt, napraforgóolajat és kukoricadarát vásárol a társaság Magyarországon, összesen másfél milliárd forintért.
A Chio termékeket is gyártó cég több mint 8 ezer tonna ropit és perecet készít az idén a győri gyárban. A gyár Európa 22 országa mellett Kuvaitba, Brazíliába, Dél-Afrikába, Dél-Koreába és az Egyesült Államokba is szállít.
Az Intersnack idei fejlesztésével 16 ezerről 19 ezer tonnára emelte győri gyárának éves kapacitását, két új sóspálcika sütősor kezdte meg működését áprilisban. Az 1 milliárd forintos beruházásnak köszönhetően 30 új munkahelyet teremtettek, így már közel 400-an dolgoznak a cégnél – tájékoztatott Merkler Róbert, az Intersnack Magyarország ügyvezetője.
A cég közölte azt is: az Intersnack győrszentiváni snacksütő üzeme az idén egy tonna búzát ajánlott fel a Magyarok Kenyere programnak.