Kormányellenes megmozdulások országszerte

Tüntetők tízezrei érkeztek szombaton Iszlámábádba Pakisztán más részeiből, hogy a kormány távozását követeljék.

A tiltakozók nagy része még csütörtökön kelt útra, egy részük szabadságmenetnek nevezte az akciót. A legjelentősebb csoport a mintegy 200 kilométerrel délebbre és keletebbre fekvő Lahorból érkezett a fővárosba. A tüntetők egyik vezetője Imran Hán egykori krikettsztár, akinek pártja a tavalyi parlamenti választáson az egyik legfőbb riválisa volt a győztesként kikerült Navaz Sarif miniszterelnök képviselte politikai erőnek. A másik – Hántól függetlenül szervezkedő – vezéralak Muhammad Tahir ul-Kadri vallási vezető. A tiltakozók egyebek között a kormányfő lemondását követelik, azzal érvelve, hogy a tavalyi választáson csalások történtek. Sarif kormányfő már jelezte, hogy kész találkozni a tüntetők képviselőivel, de lemondani nem áll szándékában. Ez az első nagyobb méretű kormányellenes tiltakozó akció Pakisztánban Navaz Sarif tavalyi hatalomra kerülése óta.
A tüntetést szigorú biztonsági intézkedések kísérik, és egyes kommentárok szerint félő, hogy a széleskörű akció miatt ismét szerephez jut a hadsereg, mint politikai összetűzések esetében az már korábban is megtörtént. Ezt a félelmet tükrözi a legfelső bíróság rendelete is, amely az alkotmány betartására szólított minden hatóságot és tisztviselőt.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez