„Milyen pluszt ad a KPOP az életetekhez?”
„Mi az, amitől a Ti csapatotok különleges?”
„Mi a csapat álma?”
Többek között ilyen kérdésekre kellett válaszolniuk azoknak a versenyzőknek, akik részt szerettek volna venni az idei K-pop World Festival Budapesti elődöntőjén. Csapatostul, vagy egyénileg, táncolva, vagy énekelve, közelről, s távolról érkeztek a válaszok egészen a nyár közepéig. A jelentkezők közül csupán a 20 legjobbnak ítélt produkció kapott lehetőséget arra, hogy augusztus elején a bírák és a nagyközönség előtt is színpadra lépjenek. Miért? Hogy részt vehessenek a verseny döntőjén, Dél-Koreában.
A versenyt megelőző nap a Koreai Kulturális Központban ismerkedtek meg egymással a csapatok. A játékok után utcára vonuló társaság egy táncos Flashmobbal lepte meg az arra járókat.
A Flashmobban „szerepelt többek között több Bangtan szám is: Exo, Rain, Afterschool, Exid, Teen Top, Topp Dogg. Rain La Song-ja volt talán az, amit idén a legtöbben tudtak.” -nyilatkozta a Rule! nevű tánccsapat, akik a versenyzés mellett a szervezésben is részt vettek.
A verseny napján már kora reggel a főpróbáktól volt hangos a Belvárosi Színház nagyszínpada. Az utolsó egyeztetések, fény és mikrofon próbák, míg végül minden a helyére került. Jöhetett a közönség. A színfalak mögött tovább folyt a sürgés-forgás, sminkelés, nyújtás, beéneklés és az utolsó csapatkiáltások a színpadra lépés előtt.
„A résztvevők nagy részét összehozta a verseny és ismét megismertünk sok-sok új barátot. Mi úgy éreztük, hogy mindenki szeretné kihozni magából a legjobbat a színpadon, de ezen kívül szurkolt azért, hogy ez a többieknek is sikerüljön. Voltak persze, akik jóval komolyabban vették a dolgot, de végül is ez mégiscsak egy verseny volt.” -mondta a B-Team Projects, akik az utolsó pillanatokban változtattak koreográfiát és megmutatták, hogy a nehezebb akrobatikus elemek sem jelenthetnek problémát számukra.
„A hangulat nagyon jó volt, szurkoltunk egymásnak. A HmAxX és mi voltunk a két utolsó fellepő, így maradt egy kis időnk még hülyéskedni picit és közös képeket készíteni, így oldani a feszültséget.” -Rule!
A nap folyamán bámulatos koreográfiákat láthattunk, megindító dalokat hallhattunk és az öt főből álló zsűri minden előadás után értékelte a produkciót. A végeredményt verseny közben nehéz lett volna megtippelni, mert minden újabb fellépő olyan előadást hozott magával, ami felborította korábbi találgatásokat.
Végül megszületett az eredmény:
Közönségdíjazott: Boros Bernadett, aki TaeYang – Eyes, Nose, Lips című számát énekelte és a közönség a versenyt megelőző internetes szavazáson választotta kedvencének.
3. Helyezett: Conformity
2. Helyezett: H.A.C.K Plus
1. Helyezett: Double Light
„Egy kicsit ijesztő, ilyen közel lenni a végső célunkhoz. Biztosak vagyunk benne, hogy mindent megtettünk, amit lehetett, így soha nem adjuk fel a reményt. Nagyon büszkék vagyunk és rendkívül boldogok.” -nyilatkozta a Romániából érkezett H.A.C.K Plus csapata. A lányok hamarosan szeretnének visszatérni Magyarországra, hiszen a szeptemberben Budapesten koncertező Vixx csapatának egyik koreográfiájával szerezték meg a második helyet.
A kimerítő nap végén az A38 rendezvényhajón tartott afterparty keretében bulizott együtt versenyző és közönsége a legfrissebb koreai slágerekre. A tánccsapatok még egyszer, megcsillogtathatták tehetségüket, immár tét nélkül. Járt is nekik a taps, hiszen mindegyik produkció mögött hosszú hónapok felkészülése állt.
„Amelyik számot ismertünk és szerettünk, arra egyszerre táncoltunk és énekeltünk teli torokból. Mivel nem volt tétje, talán még jobban élveztük, így nem bosszantott minket egy rosszul tartott kéz, egy kisebb botlás, vagy épp egy hibás póz.” -mondta a YongYoja, az indulók talán egyik legifjabb csapata.
A tavalyi magyar továbbjutó, a Home Made Asia idén 3 al-csapattal vett részt a versenyen, hiszen taglétszáma olyannyira megnövekedett, hogy lehetővé vált a csapat sokrétűségének megjelenítése. Így 3 különböző stílusú dallal képviselték magukat. Emellett a csapat vezetőit a rendezvény szervezői közé választották. Németh Dávidot kérdeztük, hogyan értékeli a rendezvény sikerét.
„Nagyon fontos, hogy ez nem csupán egy rendezvény, annál sokkal több. Ez egy nagyon nagy lehetőség. Lehetőség azoknak, akik meg akarják mutatni, amit tudnak. Azoknak, akik közelebb akarnak kerülni Koreához. Azoknak, akik eddig nem gondolták volna, hogy tehetségesek valamiben. Nem beszélve arról, hogy mennyire nagy presztízskérdés, hogy Magyarországon megrendezésre kerülhetett ez a területi döntő, valamint, hogy magyarok is esélyesek arra, hogy kimenjenek és kis hazánkat képviseljék Dél-Koreában. Remélem, hogy egyre többen kedvet kapnak majd a versenyzéshez, látva, hogy ezzel milyen közel kerülhetnek álmaikhoz. Örülök, hogy segíthettem eme álom megvalósításában.”
A tét továbbra is hatalmas. Hátra van még az az online szavazás, ahol a Budapesti megmérettetés első két helyezettje továbbra is versenyben van, hogy részt vehessen a K-pop World Festival 2014 Changwon-i döntőjén Dél-Koreában, ahol októberben a legkiválóbbak több tízezer néző előtt léphetnek fel.
Írta: Iszák Zsófia
Fotó: Koltai Titi, Bakó Lilla, Koreai Kult. Központ
Forrás: Home Made Asia