Az indiai milliomoslány és a fekete kocsimosó szerelme

A 24 éves Sarika Patel és a 25 éves Timothy Kamala összeköltözött. Kenyában mindenki ezzel foglalkozik a közösségi oldalakon, hiszen a fiatalokat minden elválasztotta: a pénz, a származás, a vallás, mégis győzött a szerelem.

 

Hogy ismerkedett meg két ennyire különböző ember Kenyában, ahol nagyon nagyok a társadalmi különbségek, és ahol a gazdagok zárt közösségben élnek, szigorúan őrzött falak mögött?

A vőlegény a milliomos papa autóját, illetve autóit mosta. Sarika Patel otthon várta az “igazit”, akinek indiai szokás szerint csakis a szülők választása alapján lehet esélye arra, hogy elfogadják. Kenyában mintegy 100 ezer indiai származású polgár él, ők még a gyarmati időkből maradtak itt a 42 milliós országban, ahol óriásiak a faji és törzsi feszültségek. 2007-ben egy választás alkalmából több mint ezer embert öltek meg egy törzsi zavargás során.

Uhuru Kenyatta, aki akkor ellenzéki politikus volt, vád alá került. Még a hágai nemzetközi bíróság is vizsgálódott az ügyben. A szomáliai bevándorlók is nagy gondot okoznak, hiszen az Al Shabab iszlamista szervezet jórészt rájuk támaszkodik, ezért a kenyai hatóságok nemrég elrendelték, hogy a szomáliai bevándorlók térjenek vissza a menekülttáborokba.

Ilyen körülmények között a fekete Rómeó és az indiai Júlia szerelme nem csoda, ha óriási kíváncsiságot és rokonszenvet vált ki. Az indiai szülők tombolnak a dühtől. Nem azért nevelték lányukat drága iskolákban, hogy egy fekete kocsimosó neje legyen. A fekete fiú törzse is tartózkodó: nem szeretik Kenyában az indiaiakat, mert ők többnyire meggazdagodtak a kereskedésből, miközben a helyi törzsek többsége koldusszegény maradt.

Voltak olyan vérmes kenyaiak is, akik az indiai kisebbség kiutasítását javasolták. Kisebb-nagyobb pogromok is voltak indiai kereskedők ellen, sokan haza is tértek Indiába. Aki maradt, az végül is megőrizhette vagyonát. Házasságok az indiai kisebbség és a fekete többség között nem köttettek, ezért szenzáció a fekete Rómeó és az indiai Júlia szereime Kenyában, ahol a bulvár sajtónak érthető módon ez az első számú témája.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez