Meghalt az utolsó atombombázó

93 éves korában egy szeretetotthonban érte a halál annak a B29-es bombázónak a navigátorát, amely ledobta az atombombát Hiroshima városára 1945 augusztus 6-án. Több mint 140 ezer ember veszítette életét az első atombomba miatt Japánban.

 

 

 

 

“A hollandus” volt az utolsó az amerikai gép személyzetéből, aki még életben volt. Theodore Van Kirk (a kép bal szélén) az Enola Gay fedélzetén repült Japán fölé, hogy ledobja az atombombát. “Semmi értelme sem volt. Szerintem be kellene tiltani az atomfegyvereket”– nyilatkozta jóval később az amerikai háborús veterán, aki azért hozzáfűzte: “ameddig van atomfegyver, addig jobb, ha nekünk egy bombával több van, mint az ellenfélnek.”

Theodore Van Kirk a háború után is a seregben maradt, majd állami ösztöndíjjal elvégezte a műszaki egyetemet. Vegyész lett. Egész életében a Du Pont vegyióriás munkatársa volt. 1985-ben vonult nyugdíjba. Élete végén egy szeretetotthonban élt Georgiaban, a lánya családja közelében.

Történészek máig vitatják, hogy Truman elnök jól döntött-e, amikor bevetette az atombombát Japán ellen. Akkor az Egyesült Államok már győzelemre állt a harctereken, de a japán katonák elszántan védekeztek. Truman elnök később úgy indokolta döntését, hogy ily módon sikerült több mint félmillió amerikai katona életét megkímélni. Az amerikaiak Hiroshima után ledobtak még egy atombombát Nagaszakira. Ekkor döntött úgy Hirohito császár és a japán vezetés, hogy megadja magát. Japán a háború után kötelezte el magát, hogy nem tart fenn támadásra alkalmas hadsereget és csakis békés célokra használja az atomot. Franciaország mellett Japán az az ország, amely energiája többségét az atomerőművekből kapja.

Ennek ellenére Japánban nagyon erős az atomellenes lobby, amely mindig utal arra a sokkra, amely 1945 augusztusában érte Hiroshimát, amikor egy B29-es bombázó, melynek navigátora a most elhunyt Theodore Van Kirk volt, ledobta az első atombombát, amely több mint 140 ezer embert ölt meg Japánban.

(Visited 14 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez